VIII. Rész: Az esküvő

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Westlife - Beautiful in White

" Kedves naplóm...
Végre eljött a nagy nap. A bátyám megnősül, feleségül vesz egy csodálatos lányt és én boldogabb nem is lehetnék. A sok nehézség és fájdalom ami az eddigi életünket jellemezte, most úgy tűnik végleg eltűnik. Seth csodálatos férj lesz, tudom, biztosan tudom. Anyánk hiánya persze most még jobban érezhető mint valaha. Büszke lenne a fiára és Stella-ra is. De én majd vigyázok az ifjú párra anya helyett is. A nagyi szokásához híven nagy felhajtást rendezett, de azt hiszem ez már senkinek nem okoz meglepetést. Ami pedig engem illet, most itt ülök az ágyamon és a naplómat írom, a gyönyörű ruhámban. Bevallom kicsit félek a mai naptól, Damon kísér az esküvőre és bizonyára összefutunk Ryan-nel. Azzal nyugtatom magam hogy ez a nap nem rólunk szól és talán így sikerül túlélnem a kínos pillanatokat. Bízom benne hogy így lesz..."
Éppen az utolsó sort írtam a kis piros bársony kötésű naplómba amikor meghallottam a csengőt. Rajtam kívül már senki sem volt itthon, ezért gyorsan leszaladtam a lépcsőn és ajtót nyitottam. - Szia! Hűh de kicsípted magad. - mosolyogtam Damonra aki talpig elegánsan állt előttem. - Te pedig gyönyörű vagy. - elpirultam a dicsérete hallatán. Egy hete ismerem őt és ez idő alatt sikerült alaposan megismernem. Természetesen az elmúlt napokban sikerült kihúznom belőle eddigi életének minden részletét még azt is amit múltkor nem mondott el, így tehát Elena Gilbert-ről is hallottam végre. - Mehetünk? - nyújtotta felém lassan a kezét én pedig félénken belekaroltam. - Mehetünk. - bólintottam, majd miután udvariasan besegített a kocsiba elindultunk az esküvő helyszínére.

Stella kérésének elegettéve a nagyi a szabadban foglalta le a helyszínt. Egy kisebb tó partján állították fel az oltárt és a vendégeknek a székeket, közvetlenül mellette pedig egy hatalmas fehér sátor állt alatta gyönyörűen megterített asztalokkal, székekkel és egy táncparkettel. Jó ötlet volt így megszervezni az esküvőt és gyönyörű is. Szépen lassan minden vendég megérkezett és elfoglalták a helyüket, Damon hátul állt meg az egyik fa alatt, míg nekem az oltárhoz kellett mennem, mivel a bátyám engem kért fel tanúnak. Stella pedig Ryan-t. Ahogy ott álltam, szemben Ryan-nel, éreztem hogy a szívem a mellkasomban örült ütemet kezd játszani, de nem a szerelemtől hanem....a dühtől, mert tudtam hogy Emily-vel jött. Féltékenységről szó sincs, csupán fájt hogy azzal a lánnyal van akit utálok. Szerencsére nem volt sok időm agyalni mert megszólalt a zene és Seth az oltár elé állva várta Stella-t, aki meg is jelent a sorok között lassan végig menetelve az édesapja oldalán. Káprázatos volt, láttam megcsillanni néhány könnycseppet a bátyám szemében ahogy a leendő feleségére nézett és ezt látva én is elérzékenyültem.

A szertartás rövid volt de gyönyörű és amikor kimondták a boldogító igent elsőként gratulálhattam nekik. - Hé! - fordultam a bátyám és újdonsült felesége felé. - Nagyon sok boldogságot nektek. - öleltem meg mindkettejüket, mosolyogva. - Köszi húgi. - Seth olyan erősen ölelt át mintha soha többé nem tehetné, de nem szóltam semmit, csak kiélveztem a pillanatot, majd amikor a többi vendég is ki akarta fejezni a gratulációját át adtam nekik a helyet. - Skyler! - hallottam a nevem és egy kéz érintette meg a vállam, amikor megfordultam Ryan állt előttem. - Mit akarsz? - kérdeztem zavartan pillantva Damon felé aki még mindig a távolban az egyik fa alatt állt. - Ki az a fickó akivel jöttél? - bökött Ryan a fejével Damon felé. - Egy barátom, nem rég költözött a szomszédba. - válaszoltam halkan. - Tehát csak egy barát? - faggatott tovább mintha nem hinne nekem. - Igen, csak egy barát, nem mintha sok közöd lenne hozzá. Ha jól tudom te és Emily nem csak barátok vagytok. - engedtem meg magamnak egy gúnyos fintort. - Emily csak pótlék. - amikor Ryan kimondta ezt a rövid mégis sokat mondó mondatot szívem szerint felképeltem volna, mert akármennyire utálom Emily-t, egy lány sem érdemli meg hogy így beszéljenek róla, de nem tettem semmit, nem akartam jelenetet a testvérem esküvőjén. - Inkább kerüljük egymást ha lehet. - fordultam sarkon hogy faképnél hagyjam és egyenesen Damon felé indultam. - Várj már Skyler. - Ryan utánam eredt és a kezemnél fogva tartott vissza, nem durván csak épp annyira hogy a közelében tartson. 

- Engedd el a kezét! - jelent meg hirtelen mellettem Damon is. - Mert különben mi lesz? - vigyorgott Ryan magabiztosan. - Azt te nem akarod megtudni. - Damon nyugodt választ adott és lelökte Ryan kezeit rólam. - Mi történik itt? - a nagyi hangja komoly volt akárcsak az arc kifejezése, de választ nem is várt, egy pillanat alatt mérte fel a helyzetet. - Ryan! A barátnőd ott vár....menj szépen, ne provokáld a vendégeket. Nyomás. - intett Emily felé aki az egyik asztalnál ült, Ryan pedig szót is fogadott, a nagyival nem húzna ujjat soha, hát most sem tette. - Ti pedig, szórakozzatok jól. - mosolygott rám és Damon-re majd magunkra hagyott. - Köszönöm, hogy megvédtél. - néztem fel a kísérőmre. - Semmiség. Most már értem hogy miért dobtad ki. - nevetett. - Azért dobtam ki mert....soha nem is voltam szerelmes belé, talán pont a viselkedése miatt. Igazából még soha nem is voltam szerelmes. - vontam meg a vállam. - Fiatal vagy még. Majd annak is eljön a maga ideje. - bíztatott kedvesen. - Egyébként, ha szabad megjegyeznem egyáltalán nem hasonlítasz a bátyádra. Bár én sem sokban hasonlítok az öcsémre. - nézett Seth felé. - Oh! Tudod Seth és én csak féltestvérek vagyunk. Az édesanyánk ugyanaz volt de az apánk nem. A bátyám és köztem tíz év korkülönbség van. Seth négy éves volt amikor az édesapja meghalt, anyánk hat évig gyászolta, aztán megismerte az én apámat. Csak egy éjszakát töltöttek együtt, aztán apám lelépett. Amikor anya megtudta hogy terhes visszaköltözött ide a nagyihoz, hogy ne egyedül kelljen két gyerekről gondoskodnia. Ezért én már ebben a városban születtem. De a születésemkor az édesanyám meghalt, ezért végül a nagyi egyedül nevelt fel engem és a bátyámat is. Amiért örökké hálás leszek neki. - meséltem el egy apró részletet a múltamból kissé elérzékenyülve. - Ezek szerint a nagymamád kivételes asszony. - kedves mosollyal szólalt meg és jól esett a kedvessége, szinte rá sem ismertem, napról napra kedvesebb velem. Ha visszagondolok hogy egy hete még a megismerkedésünkkor milyen bunkó volt...olyan mintha már ezer éve lett volna az a nap. - Gyere táncoljunk. - nevettem el magam jó kedvűen és a kezénél fogva a táncolók közé húztam. Egész este táncoltunk és beszélgettünk, éreztem hogy minden pillanattal egyre jobban és jobban beleszeretek. Boldoggá tett ez az érzés mert még soha nem tapasztaltam még csak hasonlót sem, ugyanakkor féltem is mert tudtam, hogy az ő szíve még mindig Elena-é....