IX. Rész: Az első csók

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Sixpence None The Richer - Kiss Me

" Kedves naplóm...
Ismét eltelt egy hét, pedig olyan mintha csak tegnap lett volna az esküvő, mintha csak tegnap táncoltam volna Damon karjai között, közel hozzá, a mellkasához simulva...Azt hiszem most már teljes bizonyossággal kijelenthetem hogy életemben először szerelmes vagyok. De ez az érzés már megőrjít, mert viszonzatlan. Minden időmet vele töltöm, beleőrülök ha nem láthatom, nem érezhetem az illatát, de ő csak barátnak tekint, ami még fájdalmasabb számomra. Azt hiszem már az idegeire is megyek azzal hogy folyton keresem a társaságát, de nem számít mert ha nem láthatnám az rosszabb lenne. Most viszont sietek...úgy döntöttem megmutatom neki a kedvenc helyem itt Raindrops-ban..."
Összecsaptam a naplóm és a párnám alá dugtam majd szinte rohanva siettem le a lépcsőn egyenesen a konyhába. - Ma csak késő délután jövök haza, elmegyek a Drop vízeséshez. - mondtam a nagyinak, hogy tudjon róla miközben egy kis kosárba kezdtem pakolászni gyümölcsöt, szendvicseket és innivalót is. - Tudod hogy nem szeretem ha egyedül mászkálsz arrafelé. - kaptam meg a választ tőle. - Nem...nem egyedül megyek. Arra gondoltam, hogy elhívom piknikezni Damon-t. - fordultam felé. - Úgy látom nagyon tetszik neked az a fiú. De egy kicsit idős hozzád, nem gondolod? - gondolhattam volna hogy belemerül a témába de sajnos ez ellen nem tudtam mit tenni. - Nem! Csak pár év van közöttünk. - vontam meg a vállam. - Végül is a szerelemben nincs korhatár. A nagyapád is idősebb volt nálam majd tíz évvel. - mosolyodott el az emlékei között kutatva. - Igen, tudom nagyi. - nevettem jókedvűen egy almába harapva, már vagy ezerszer elmesélte már ahogy a megismerkedésüket is. - Jól van. Nem rabolom az időd, menj csak, érezd jól magad. - simogatta meg a hajam. - Köszi, nagyi. - öleltem át mosolyogva futólag majd a teli kosarat a kezembe fogva indultam el a szomszéd ház felé. A rövid út közben végig azon járt az eszem, hogy vajon Damon hajlandó lesz e velem tartani. A következő pillanatban pedig már csak arra eszméltem hogy az ajtaja előtt álok. Megnyomtam a csengőt és vártam hogy ajtót nyisson. - Sejtettem hogy te jöttél. - vigyorgott rám miután kitárta előttem az ajtót. - Igen, tudom. Amióta ideköltöztél, mindennapos a látogatásom. - nevettem el magam. - Egyébként azért jöttem hogy megkérdezzem, van e kedved kirándulni velem? - néztem fel rá. - Kirándulni? - értetlenkedett. - Igen, megmutatnám neked a kedvenc helyem és pakoltam kaját is. - mutattam fel a kezemben lévő kosarat. - Rendben. Végül is jobb mint itthon ücsörögni egész nap. - egyezett végül bele majd belépett a kabátjáért és a kocsikulcsért. - Mehetünk. - nyitotta ki udvariasan előttem a kocsi ajtaját majd miután utánam ő is beszállt elindultunk a Drop vízeséshez. Egész odavezető úton be nem állt a szám, már előre áradoztam a tájról, ő pedig csak türelmesen hallgatott. Alig fél óra alatt értünk el egészen az erdő széléhez.

- Innen gyalog kell mennünk. Nincs messze, csak kicsit beljebb kell mennünk. - szálltam ki az autóból és elindultam arra amerre mondtam, Damon pedig jött utánam. - Nem mondta neked még senki, hogy idegenekkel ne mászkálj ilyen elhagyatott helyekre? - kérdezte mögöttem kullogva. - Nem vagy idegen. - pillantottam hátra mosolyogva. - De vámpír vagyok. Tudod....emberevő szörnyeteg. - kacsintott rám. - Tudtommal nem eszel embereket, csak kiszívod a vérüket. - jegyeztem meg halkan. - És amúgy sem félek tőled. - mondtam komolyan, de erre már nem kaptam választ, bizonyára nem hitte el, hogy ez így van. - Meg is érkeztünk. - jelentettem ki végül tíz perc séta után mikor megpillantottam a vízesést. - Ez a kedvenc helyem. - néztem körbe büszkén és a vízesés mellett leterítettem egy pokrócot a fűbe amire letettem a kosarat. - Gyönyörű hely. - bólogatott elismerően, miközben én elterültem a fűben és a tiszta, kék eget kezdtem bámulni, mélyen magamba szívva a természet illatát. - Reméltem, hogy tetszeni fog neked. - néztem ahogy helyet foglalt mellettem és ahogy ő is elfeküdt, néha vetettem felé pár lopott pillantást. - Visszatérve az előbbi témára....én tényleg nem félek tőled Damon. - könyököltem fel, így nézve rá. - Pedig talán nem ártana. - fordult felém. - Én tudom hogy soha nem bántanál, még akkor sem ha néha már tényleg az agyadra megyek. - mosolyogtam rá. - Igen? És honnan tudod ilyen biztosan? - érdeklődött miközben már az ő szája is mosolyra húzódott. - Látom....látom a szemedben. - válaszoltam szinte hang nélkül. Éreztem, hogy zavaromban elvörösödöm, fogalmam sem volt mivel oldjam fel ezt a számomra kínos pillanatot majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és nem zavartatva magam, ledobtam magamról a felsőm és a rövidnadrágom, csak a fehérneműm hagyva magamon. - Úszom egyet. - indultam meg a víz felé. Kellemes érzés volt ahogy a hideg víz belepte a testem, ezzel hűtve le, a zavaromban felhevült bőröm. - Meg fogsz fázni. - nézett utánam, fejcsóválva.
- Nagylány vagyok már, tudok magamra vigyázni. - szóltam vissza neki. - Inkább gyere be te is. - hívtam reményteli hangon. - Elárulok neked egy titkot....a vámpírok nem bírják a vizet. - nevetett. - Eddig azt hittem hogy a boszorkányok olvadnak csak el a víztől. - lubickoltam tovább. - Az csak mese, ismerek boszorkányokat, még egyikük sem halt bele ha víz érte. - állt meg a vízparton. - Oh! Akkor...most már ezt is tudom. - merültem el nyakig a vízben. - Szóval ha jól értem, a vámpírok nem félnek semmitől, embervért isznak, szuper erősek, gyorsak és örökké élnek, de félnek a víztől. Vagy csak te vagy ilyen félős? - pimaszkodtam vele játékosan. - Nem azt mondtam, hogy félünk.....- termett mellettem egy szempillantás alatt a vízben, elkapva a derekam és csak akkor vettem észre hogy már nincs rajta a felsője amikor a mellkasához simultam az enyémmel. Nagyot nyelve, néztem a szemeibe, egy hang sem jött ki a számon, kezeim reflexszerűen simultak a vállára, a tekintetem pedig ajkaira siklott, azt kívántam bárcsak megcsókolna itt, most azonnal és mintha imáim meghallgatásra találtak volna, az arca egyre közelebb került az enyémhez míg ajkaink össze nem értek, lehunytam a szemem és élveztem lágy, simogató csókját. Kezeim a nyaka köré fonódtak ahogy egyre telhetetlenebbül faltam ajkait amit ő készséggel viszonzott is. Ezzel együtt pedig remény csillant meg bennem, mert ezek szerint én sem vagyok számra teljesen közömbös. Pár pillanatig tartott csupán a csókunk, mégis olyan volt mintha órákat töltöttem volna a karjaiban. Amikor kinyitottam a szemem az ő gyönyörű kék tekintetébe vesztem. - Én...- kerestem a megfelelő szavakat. - Ne mondj semmit. - csitított és újra csókolni kezdett, ezúttal sokkal szenvedélyesebben, alig akartam elválni tőle, csak a levegővétel kényszerített rá hogy végül kissé elhúzódjak.

- Szeretlek. - csúszott ki a számon ez az apró mégis jelentőségteljes szó.  - Tessék? - nézett rám valamiféle riadt meglepettséggel a szemében. - Öhm....- húzódtam el tőle már teljesen és kiúsztam a partra. - Felejtsd el amit mondtam. - szabadkoztam eszeveszetten és már közel álltam ahhoz hogy eluralkodjon rajtam a pánik. - Haza akarok menni. - kapkodtam magamra a ruhákat. - Hiba volt ide jönnünk, nem is tudom mit képzeltem. - hadartam egymás után a szavakat. - Skyler! Most meg mi ütött beléd? - úszott ki ő is de ahelyett hogy öltözni kezdett volna, megfogta a kezem és maga felé fordított. - Semmi. Csak...menjünk. - próbáltam elfordulni tőle de ő erősen mégis gyengéden tartott maga felé. - Addig nem amíg nem válaszolsz. - ellenkezett. - Szerelmes vagyok beléd, érted? Már nagyjából azóta amióta először megláttalak. Megfelel? Most örülsz? Megkaptad a választ. És ne fáradj, tudom hogy téged én nem érdekellek. Ezért mondtam hogy felejtsd el. - vontam meg a vállam........