II. / VIII. Rész: Minden kezdet nehéz...

( Damon Salvatore szemszöge )
Song: Uncle Jed - Brother

Már akkor tudtam hogy elkéstünk amikor az erdőben botorkáltam a többiekkel. A vér jellegzetes illata töltötte be mindenütt a levegőt...abba az irányba rohantam amerről éreztem és amikor kiléptem a fák közül, belém csapott a felismerés, igazam volt....elkéstünk. Négy test hevert a földön, de mind közül csak egy lélegzett. - Skyler. - térdeltem le mellé, de nem volt magánál. - Stefan! - üvöltöttem az öcsém nevét, hogy azonnal jöjjön, mögötte pedig Jeremy tűnt fel. - Gilbert...menj és mindenáron akadályozd meg hogy Emily ide jöjjön. - utasítottam komolyan. - Miért? - kérdezte értetlenül. - Azért....mert ők itt Skyler legjobb barátai voltak, tehát Emily...is jól ismerte őket. Nem hiszem hogy jó lenne ha ezt látná. - mutattam a holtestekre és ezáltal végre Jeremy megértette mit kell tennie, azonnal visszafordult az erdőbe hogy távol tartsa Emily-t. - Életben van. - lépett mellém Stefan. - Tudom. - bólintottam. - De már nem ember. - suttogtam, éreztem hogy a test amit már a karjaimban tartottam, nem teljesen élő. - Vigyük haza. - sóhajtott Stefan, én nem is szóltam többet, lassan felálltam, ölemben tartva Skyler-t és elindultam a többiek felé. - Én eltemetem a...- Stefan hangja elhalt, tudtam hogy őt is megviseli az ami itt történt, hiszen szereti Skyler-t, akárcsak én. Most azonban nem adhattam hangot a nem tetszésemnek, nem most volt ennek itt az ideje, elindultam, Stefan pedig tette amit tennie kellett. A többiek az erdő szélén vártak, Emily sírva borult Bonnie baráti ölelésébe, Jeremy nyilván elmondta neki hogy mi történt. Ezzel azonban nem foglalkoztam, egy dolog érdekelt csak, mégpedig az hogy Skyler-t biztonságban haza vigyem.....Egész úton csendben ültem, Stefan vezetett.....Amikor megálltunk a Salvatore ház előtt nagyot sóhajtva vittem fel Skyler-t a szobájába, még mindig eszméletlen volt, befektettem az ágyába és betakartam, de magára hagyni képtelen voltam, leültem az ágya szélére és csak figyeltem ahogy pihen.

- Bejöhetek? - Stefan lépett a szobába néhány perc elteltével. - Gyere. - bólintottam, ő pedig helyet foglalt az ágy másik szélén egyik kezével megsimítva Skyler arcát. - Ugye tudod hogy most mi vár rá. - nézett rám. - Igen Stefan, tudom. - viszonoztam a pillantását. - Damon! Szüksége lesz a támogatásunkra, arra hogy száz százalékig mellette álljunk és ebbe nem fér bele az hogy mi ketten civakodjunk. - mondta halkan. - Ezt én is tudom. De ez nem változtat a tényeken. Harmadszor ismétlődik meg....hogy...ugyan az a lány jelenti számunkra a szerelmet. - hajtottam le a fejem, úgy éreztem hogy most kell ezt megbeszélnünk mert ha Skyler magához tér,  fontosabb dolgunk is lesz a lelkizésnél. - Elhiheted hogy nem saját akaratomból szerettem belé. - az öcsém értett a bűnbánat kifejezéséhez és most ezt a szemeiben láttam a leginkább. - Nem számít Stefan mert mint mindig most is a tiéd lesz a lány. - vontam meg a vállam. - Komolyan azt hiszed hogy te vagy kettőnk közül a vesztes? - kérdezte meglepetten. - Miért? Talán nem így van? - kérdeztem vissza. - Három lány közül kettő téged választott. Elena...és Skyler is. Azt hiszem ha kettőnk közül itt bárki vesztes az én vagyok. - állt fel az ágy széléről és az ablakhoz sétált. - Emlékszel még arra amikor jó testvérek voltunk? Amikor....semmi nem állhatott közénk, még apánk kivételezése sem? - fodult felém. - Nem telik el úgy nap hogy ne kívánnám vissza azt az időt. Testvérek vagyunk Damon....mégis azt érzem hogy te a legnagyobb ellenségednek tartasz és bevallom volt idő hogy én is így gondoltam. De bármi történik is...a nap végén...ugyan azok maradunk...testvérek. - folytatta a monológját. - Emlékszem. Aztán megérkezett Katherine Pierce....- morogtam. - Igen. De tudod mit? Nem hiszem hogy Katherine a hibás mindenért....hiszen mi hagytuk hogy mindez idáig fajuljon. - lépett ismét az ágy széléhez és Skyler-re siklott a tekintete. - Szeretem őt. - suttogta. - De szükségem van a bátyámra. - nézett ismét rám. - Felejtsünk el mindent ami Katherine megjelenése óta történt, kezdjünk tisztalappal. - ajánlotta fel, de én haboztam. - Nekem is szükségem van az öcsémre és sokszor hiányoltam, de....sok minden történt azóta. - néztem a szemébe, miközben azon gondolkodtam hogy tényleg komolyan gondolja e amit mond. - Meddig akarod még sajnáltatni magad? - hirtelen förmedt rám, kissé meg is lepett az indulat ami a hangjából sugárzott. - Nem sajnáltatom magam. - ellenkeztem. - De igen. - bólogatott a szavaira. - Tudod mit? Most már látom hogy kár volt azt hinnem hogy békét köthetünk egymással. - mondta lemondóan. - Békét? Viccelsz velem? Hátba szúrtál Stefan. - ugrottam talpra hogy szemtől szemben álljak vele. - Nem az a legdurvább hogy beleszerettél, hanem hogy mindez a hátam mögött történt. - mutattam rá a lényegre. - Értem. - halkult el ismét a hangja. - Meg vagy bántva....úgy érzed elárultak. - tette egyik kezét a vállamra. - Azért mert elárultak. - vágtam a képébe haragosan és leráztam magamról a kezét, de mire ismét megszólalhattam volna Skyler ébredezni kezdett, ezért félbe szakadt a beszélgetésünk Stefan-nal. - A fény... - kezdte nyitogatni a szemeit. - Kapcsold le. - nyöszörögte. - Semmi baj. - simogattam a haját, Stefan pedig behúzta a függönyt. - Hogyan....hogyan kerültem ide? - ült fel zavartan. - Megtaláltunk. - válaszoltam. - A barátaim....meghaltak...- gyűltek könnyek a szemében. - És én....én öltem meg őt...- a hangja tele volt fájdalommal. - Candice-t. - mondta ki a barátnője nevét. - Nem a te hibád volt. - sétált közelebb Stefan is és leült az ágy másik oldalára. - De igen. Az én hibám....minden az én hibám. Én tehetek mindenről. - teljesen kiborult és csak zokogott.

- Nem...nem. - ismételgettem, hogy megnyugtassam aztán közelebb húzódva hozzá átöleltem. - Nem lesz semmi baj. - csitítgattam. - Éhes vagyok. - Skyler hangulata hirtelen megváltozott, egy pillanat alatt hagyta abba a sírást. Nem lepett meg a hangulat változása, nem rég alakult át vámpírrá...vagy akármivé. - Vért akarok! - a szemei elsötétültek. - Hozok neked. - álltam fel. - Stefan itt marad veled. - nehezemre esett ezt kimondani de most nem az én érzéseim voltak fontosak. - Siess. Éhes vagyok. - sürgetett én pedig azonnal a konyhába indultam. Amikor leértem Elena-val találtam szemben magam. - Hogy van? - kérdezte. - Szerinted? - vontam fel a szemöldököm. - Tudom mit érez. - túrt a hajába és nagyot sóhajtva vett ki egy tasak vért a hűtőből amit aztán a kezembe nyomott. - Neked is jót tenne egy. - nézett fel rám. - Elena. Arra gondoltam hogy....esetleg te nagyobb segítség lennél neki hiszen...te már átmentél ezen egyszer. Stefan és én...nem így alakultunk át. - szinte könyörgő szemekkel néztem le rá. - Nézd Damon én kedvelem őt, de....- lehunyta a szemeit és elfordult. - Nehéz így itt lennem, hogy látom mennyire szereted őt....- suttogta.

- Megértelek Elena hidd el nekem, de Skyler nem tehet semmiről. - csóváltam a fejem. - Tudom! - fordult ismét felém. - És ezért segítek neki. Nem akarok olyan lenni mint Katherine...- fogta a kezébe a véres tasakot és elindult az emelet felé. - Elena! - szóltam utána és ő megfordult. - Te soha nem leszel olyan mint Katherine. - mondtam őszintén gondolva amire egy halvány mosoly jött válaszul majd ismét előre fordult és Skyler szobája felé sétált....Amint Elena elment, én magam is egy tasak vért kezdtem kortyolgatni és csak most tudatosult bennem hogy mi is történik....Stefan-nak talán igaza volt....Olyan hihetetlennek tűnt hogy alig egy éve még öltem volna Elena szerelméért, de most....Skyler az akire szükségem van.....