XII. Rész: Nem szabadulsz tőlem...

( Skyler Jones szemszöge )
Song:  Arctic Monkeys - Why'd you only call me when you're high

Érdekes napot tudtam magam mögött. A beszélgetésem Emily-vel még mindig nem ment ki a fejemből, kíváncsi voltam, hogy mi hozta ki belőle ezt a változást. Órák után sietni akartam haza de amikor kiléptem az épületből Ryan-be botlottam.
- Téged várlak. - szólalt meg a kezemet elkapva és kicsit arrébb húzott. - Láttam hogy beszéltél Emily-vel. - rögtön a lényegre tért. - Igen. Beszéltem vele, de semmi olyat nem mondott amit te ne tudnál. - húztam el a kezem tőle. - Beszéld meg vele, ha akarsz tőle valamit. - kerültem ki és sietősen tovább indultam, persze gondolhattam volna hogy nem úszom meg ennyivel, nem hagyta annyiban a dolgot és jött utánam. - Nem az érdekel hogy Emily mit mondott neked. Örülök, hogy szakítottunk, eszemágában sincs vele újra összejönni. - mondta komoly tekintettel méregetve engem. - Akkor mit akarsz? - kérdeztem kissé ellenségesen. - Az érdekelne hogy te miért beszéltél vele. Talán meggondoltad magad kettőnkkel kapcsolatban? - kérdezte magabiztos mosollyal az arcán miközben tovább sétáltunk. - Nem, dehogyis. Én már lezártam a kettőnk történetét Ryan. Neked is ezt kellene tenned. Én már mással vagyok. Szerelmes lettem. - válaszoltam őszintén. - Azzal a fura fickóval vagy akivel az esküvőn láttalak? - faggatózott tovább. - Igen, vele, nem mintha bármi közöd lenne a dologhoz. - vontam meg a vállam, szerettem volna már túl lenni ezen a beszélgetésen, eddig olyan szép napom volt. - Gondoltam. - sóhajtott hosszan. - Szeretném, ha végre békén hagynál. Szakítottunk, nincs közünk többé egymáshoz. - álltam meg egy pillanatra hogy a szemébe nézhessek, hátha így felfogja végre hogy mit akarok. - Rendben, most elmegyek. De nem adom fel ilyen könnyen. - bólogatott, ezzel biztosítva engem hogy nincs még vége. Fellélegeztem amikor végre visszafordult és én nyugodtan mehettem tovább. Rövid séta volt a haza felé vezető út, de pont elég hogy tovább gondolkodjak, ezúttal már nem csak Emily-n járt az eszem hanem Ryan-en is. Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek vele. Megoldást próbáltam találni arra hogyan rázzam le végleg Ryan-t. A házunk elé érve már a táskámban kutattam a kulcsot keresve, tudtam hogy a nagyi nincs itthon, bizonyára megint besegít a város életébe. De még mielőtt beléphettem volna a házba egy erős kéz ragadott meg és ahogy maga felé fordított egyszerre sújtott le rám a félelem és pánik.

- Cara...- suttogtam rémülten. - Látom emlékszel még rám. Remélem nem gondoltad, hogy többé nem látsz. - mosolya nem a kedvességét tükrözte hanem pont ellenkezőleg, gonosz vigyor díszelgett az arcán. - Hívj be a házba. - parancsolt rám és most jutott eszembe valami amit még Damon mesélt, egy vámpír csak akkor jöhet be a házba ha behívják. - Nem! Nem hívlak be. - ellenkeztem minden bátorságom összeszedve. - Akkor itt a verandán tépem le a kicsi fejed a nyakadról. Szóval te döntesz....öljelek meg most azonnal....vagy behívsz a házba és akkor talán nem bántalak. - felajánlotta a két lehetőséget, de egyiket sem akartam, nem bíztam benne. - Háromig számolok....- nézett rám sürgetően. - Egy.....-ahogy számolni kezdett egyre jobban szorított. - Kettő.....- számolt tovább. - Jól van...jól van....- adtam meg magam végül. - Gyere be. - ahogy kimondtam és kinyílt az ajtó belökött a házba és a földre estem majd ő is belépett és becsapta maga mögött az ajtót. - Nem is vagy te olyan ostoba mint amilyennek látszol hercegnő. - nézett le rám miközben én még mindig a földön voltam. - Miért jöttél? - kérdeztem miközben a kezem masszíroztam ami még mindig fájt a szorítása miatt. - Gondoltam tarthatnánk egy csajos megbeszélést. - leguggolt elém és úgy beszélt tovább. - Múltkor Damon miatt nem igazán tudtunk beszélgetni. - vonta meg a vállát. - Miről akarsz beszélni velem? - kérdeztem halkan. - Természetesen Damon-ról. - válaszolt flegmán. - Az, hogy három hónapja nem láttatok, nem jelenti azt hogy én sem láttalak titeket. Be vallom, nem tetszik hogy ti ketten...együtt vagytok. És tartok tőle hogy...kénytelen leszek drasztikus lépéseket tenni azért hogy véget vessek a románcotoknak. - a hangja mindvégig fenyegető volt. - Milyen drasztikus lépéseket? - nyeltem nagyot és a hangom is megremegett. Nem tehetek róla, de féltem, rettegtem ettől a nőtől. - Kis butus, tudod te mire gondolok. - nevetett. - Egyszerűen megöllek. - megragadt és felemelt a földről, annyira megijedtem hogy még sikítani sem volt erőm, de hiába kiabáltam volna, a ház üres, a szomszédok nem hallottak volna, Damon pedig nincs otthon, így segítségre nem számíthattam. - Engedj el. - fuldokoltam ahogy a torkom szorította. - Kérésed számomra parancs. - egy könnyed mozdulattal vágott a falhoz majd a kis asztalra ami összetörött ahogy ráestem és a rajta lévő váza is aminek a szilánkjai a kezemet összevissza vagdalták. - Nem akarsz könyörögni a szánalmas életedért? - kérdezte diadalmasan. - Szerintem neked kellene könyörögni...- szólalt meg egy hang mögötte és ahogy oda pillantottam láttam, hogy Emily az. - Ne...Emily...menekülj. - kértem fájdalmas nyögésekkel. - Te meg ki a franc vagy? - fordult felé Cara. - Fogalmad sincs hogy kivel állsz szemben. - Emily bátran lépett előre, farkasszemet nézve Cara-val aki nevetésben tört ki. Nem hittem, hogy ilyen bátor.

- De pontosan tudom, viszont te....kevésbé, úgyhogy most te is meghalsz. - elindult Emily felé, de ekkor....valami történt. Emily felemelte a kezét és érintés nélkül kényszerítette földre az ellenfelét. Nem tudtam felfogni hogy mit látok, vagy hogy jól látok e egyáltalán. - Takarodj ebből a házból. - üvöltött Cara-ra aki fájdalmasan felsikított. - És soha többé ne gyere vissza. - Emily szemei mintha szikrákat szórtak volna, Cara még egyszer felsikított aztán mintha minden véget ért volna. Pár pillanattal később megadva magát elindult a kijárat felé. - Nem most láttatok utoljára. - lépett ki az ajtón és elment. - Skyler...jól vagy? - Emily azonnal aggódva lépett hozzám és a sérüléseimet kezdte vizslatni. - Kutya bajom. De te? Ezt...? Hogy csináltad? - kérdeztem értetlenül. - Emlékszel hogy mit mondtam a suliban? Történt velem valami....nos...ez történt velem. - mondta közben magára mutatva. - Megtudtam hogy boszorkány vagyok. - mondta ki végül, maga a tény nem lepett meg hogy boszorkányok léteznek mert már Damon mesélt róluk, de az hogy Emily is az, teljesen ledöbbentett. - De...hogyan? - értetlenkedtem továbbra is. - Engem örökbe fogadtak, de az igazi szüleim mindketten boszorkányok voltak ahogy a többi felmenőm is, így én is az vagyok. Nem rég jöttem rá aztán a nevelő szüleim mindent elmondtak, ők ismerték az igazi szüleimet akikkel egy vámpír csapat végzett. Ez a lány is vámpír volt. - mesélt el röviden mindent. - Igen tudom, hogy vámpír. Ismerem őt. - vallottam be őszintén. - Mit akart tőled? - kérdezte miközben felsegített a földről. - A barátom...Damon is vámpír, Cara pedig a féltékeny exe. - grimaszoltam. - A barátod egy vámpír? De...a vámpírok szörnyetegek. - lépett el tőlem vádlón nézve rám. - Nem....nem mindegyik. - ellenkeztem. - Damon jó....kedves és képes valódi emberi érzéseket táplálni. Szeretem és ő is engem. - úgy éreztem muszáj Emily-vel megértetnem hogy nem minden vámpír rossz és úgy tűnt hisz nekem. - Rendben. De ez a Cara vagy hogy is hívják nem komplett. Még jó hogy ide jöttem. - jegyezte meg halkan felsóhajtva. - Igen és hálás is vagyok érte. Köszönöm. - mondtam hálálkodva. - De miért jöttél? - kérdeztem aztán. - Azt mondtad, hogy ha szükségem van egy barátra akkor rád számíthatok. És az igazat megvallva...nagyon nagy szükségem van valakire akivel beszélhetek arról ami velem történik, arról hogy boszorkány vagyok. Szükségem van egy barátra és rád...gondoltam. - válaszolt kedvesen. - Természetesen számíthatsz rám. Mindenben. Azok után amit az előbb értem tettél nem is kérdés hogy barátok vagyunk. - bólogattam. - Ennek örülök. Ugye megőrzöd a titkom? Nem tudhat erről senki. Csak te! - mondta halkan. - Igen, persze. És te is az enyémet? - utaltam a vámpíros dologra. - Igen. - mosolyodott el ahogy én is majd segített a fürdőbe menni ahol elláttuk a zúzódásaimat és bekötöttük a kezem. Csak azt tudnám mivel magyarázom meg a nagyinak hogy a nappali romokban hever és én is tele vagyok sérülésekkel.....