I. Rész: Az új szomszéd...

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Lionel Richie - Hello

" Kedves Naplóm...
Miért hiszi mindenki azt hogy egy szakítás egyenlő a világvégével? Szerintem egyáltalán nem így van. Vagy talán én gondolom rosszul? Ma a suliban egy perc nyugtom sem volt. Minden lépéssel egy sajnálkozó szempárba botlottam a folyosón. Már egy hónap eltelt a Ryan-nel való szakításom óta ami engem egyáltalán nem viselt meg, mostanra pedig már szeretném véglegesen túltenni magam a múlton, de nem tudom, képtelen vagyok rá amíg megannyi szempár lesi, hogy mi van velem. Szívem szerint kikiabálnám magamból hogy emberek....elég....törődjetek a saját dolgotokkal, de nem tehetem mert az nem én lennék. Inkább tovább tűröm a pillantásokat és csak mosolygok ezzel is azt jelezve a külvilágnak hogy Skyler Jones szíve nincs összetörve....."
A házunk előtti padon üldögéltem és közben a naplóm írtam lelkesen, minden gondolatomat papírra vetve, míg meg nem pillantottam a közvetlen szomszédban éppen leparkoló Chevrolet Camaro-t, kék festésén megcsillant a napfény és egy sármos férfi szállt ki a volán mögül. Hosszasan bámultam őt mert hihetetlennek tűnt hogy létezik ennyire tökéletes ember. A naplómat szorongatva kezeim között néztem szótlanul. A mindig jellemző bátorságom most mintha elillant volna és levegőt is csak alig vettem. Úgy tűnt a régóta üresen álló szomszédház végre gazdára talált és én egyáltalán nem bántam hogy pont egy ilyen srác lesz a szomszédom. Nagy nehezen, hosszú percek elteltével végül megembereltem magam és elkezdtem felé sétálni, épp az ajtón akart bemenni mikor félénken megköszörültem a torkom és ő felém fordult. - Öhm.....szia....- mosolyogtam rá kedvesen. - Hello. - válaszolt ridegen és a tekintete szinte egy másodperc törtrésze alatt kúszott végig rajtam majd megállapodott a kezemben szorongatott naplón. - Látom a naplóírás minden kislány kedvenc időtöltése. - jegyezte meg flegmán. Egyszerűen lekislányozott annak ellenére hogy nem vagyok az, ráadásul a korombeli lányok mind naplót vezetnek. De miért baj ez? Mi a baja ezzel? Tettem fel magamban a kérdéseket és ezzel a megjegyzésével a kedves mosolyt is letörölte az arcomról. - Nem vagyok kislány. - vágtam oda neki a szavaimat szinte sziszegve. - A szomszédban lakok és gondoltam udvariasan köszöntelek....bizonyára te vagy az új lakó. - tereltem el a témát. - Jó megfigyelő vagy. Miből jöttél rá hogy én vagyok az új lakó?! Ah...meg van....bizonyára abból hogy beköltöztem. - nézett rám szúrósan a vakítóan kék szemeivel, gúnyos volt a hangja, nem értettem miért ilyen ellenszenves és bunkó velem. - Na jó....- fújtam ki a levegőt ezzel nyugtatva magam. - Én Skyler vagyok, esetleg én is megtudhatom a te neved? - érdeklődtem cserfesen. - Talán... - kaptam meg az egyszavas válaszom egy vállvonás kíséretében. - Tudod mit...majd inkább visszajövök ha jobb kedved lesz. - fordultam sarkon és haza felé lépkedtem párat, arra készülve hogy feladom a jó szomszéd szerepemet. - Damon Salvatore....így hívnak. - hallottam ismét a hangját amitől egy győzelemittas mosoly jelent meg az arcomon és hátra pillantva a tekintetébe fúrtam az enyém. - Nos....Damon Salvatore....üdvözöllek a városban. Remélhetőleg elég sűrűn találkozunk majd. - néztem rá valamiféle csillogással a tekintetemben. Nem tudnám pontosan megmondani hogy mi játszódott le bennem, de valahogy olyan....varázslatos volt ez az egész helyzet és úgy éreztem mintha már ezer éve ismerném. A szívem és az agyam egyetértve egymással vágyott arra hogy jobban megismerje az idegent aki ennyire mély benyomást tett rám. - Viszlát. - intettem neki majd a házunkba siettem egyenesen a konyhába ahol már a nagymamám várt rám...