II. Rész: Csak ne dobj ki...

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Carrie Underwood - See You Again

A konyhába lépve még mindig az új szomszédon járt az eszem. Hihetetlen hogy vannak ennyire rideg emberek mint amilyen ő is és ahogy a szemeibe néztem valamiféle borzongás szaladt végig a hátamon, rossz előérzet vagy csak a kisugárzása miatt nem tudom pontosan, csak egy dologban voltam biztos, mégpedig abban hogy muszáj jobban megismernem. Mert mindezek ellenére érdekelt, minél többet meg akartam tudni róla.

- Skyler drágám kész az ebéd, már fél órája várlak. - szólalt meg a nagymamám és ezzel ki is rántott a gondolataim ködös homályából. - Öhm...ne haragudj nagyi, csak....elszaladt az idő. Az új szomszéddal beszélgettem. - mondtam egy halvány mosollyal az arcomon. - Új szomszéd? - nézett rám kérdőn. - Igen, egy fiatal férfi költözött be. Azt hiszem olasz, a neve alapján gondolom hogy az. Damon Salvatore. - magyaráztam olyan lelkesen mintha egy régi ismerősről beszélnék. - Ez esetben ebéd után átvihetnéd neki azt a meggyes pitét. - mutatott a konyhapultra. - A bátyádék mégsem jönnek ma, kidobni pedig nem akarom, így jó lesz a fiatalembernek. Az illem is így kívánja. -  ült le az asztalhoz én pedig a mellette lévő helyet foglaltam el. - Értem. Rendben....átviszem neki. - nem akadékoskodtam és azt sem hoztam szóba hogy az új szomszédunk nem éppen vendéglátó típus, csak bólogattam abban bízva hogy Mr. Salvatore nem dob majd ki ha átmegyek és talán most alkalmam is lesz jobban megismerni. - És....miért nem jönnek? - kérdeztem aztán témaváltásként. - Kik, drágám? - értetlenül nézett rám a nagyi én pedig elmosolyodtam. - Matt és Stella.....azt mondtad, hogy ma nem jönnek. - válaszoltam halkan miközben az ebédemet szurkáltam a villámmal. - Oh! Közbe jött nekik valami. Tudod...az esküvői teendők. Egy hét már nem sok idő. - igazította meg közben a haját, a nagyi már csak ilyen, mindig minden helyzetben tökéletes akar lenni, kicsit hiú de ezzel együtt elegáns is, sokat köszönhetek neki és a bátyám is. - Te jó ég! Én el.....el is felejtettem hogy jövőhéten lesz az esküvőjük. - nyeltem nagyot ahogy eszembe jutott hogy elfeledkeztem a testvérem esküvőjéről. - Skyler....ezt nem mondhatod komolyan. - húzta össze   szemöldökét rosszallóan. - Te vagy az egyik tanú és ezek szerint még kísérőd sincs. Tudod hogy milyen fontos ez a bátyádnak és Stella-nak. Egy ember életében csak egy esküvője van...jobb esetben. Nem lehetsz ennyire felelőtlen. Számítanak rád és én is. - úgy nézett rám mintha a világ sorsa függene tőlem. - Jól van. Ne aggódj, egy hét alatt simán megoldom. Szerzek magamnak kísérőt is. - nyugtattam le, de közben az járt a fejemben hogy mégis ki lesz a kísérőm, Ryan és én már külön vagyunk, más srác pedig nem igen van. - Köszönöm, drágám. - mosolygott rám megkönnyebbült sóhajjal én pedig csak bambán mosolyogtam rá. Pár perc elteltével viszont inkább az ebédembe temetkeztem és lassan eszegetni kezdtem. Az ebéd további részében egy szót sem szóltunk, amikor végeztem elpakoltam az asztalról és el is mosogattam, a nagyi pedig ledőlt kicsit pihenni a szobájában. Amikor végeztem szemezni kezdtem a konyhapulton lévő pitével...azon gondolkodtam hogyan állítsak oda és mit mondjak. Aztán a sok agyalást félre dobva azon kaptam magam hogy a kezembe vett sütivel haladok a szomszéd ajtaja felé, ahol aztán megállva megnyomtam a csengőt. Csak ne dobj ki...mondogattam magamban, míg végül kinyílt az ajtó.

- Már megint te? - sóhajtott szemforgatva. - Ne haragudj hogy megint zavarlak csak....a nagymamám megkért hogy hozzam ezt át neked. - néztem egyenesen a gyönyörű kék szemeibe, a hangom pedig néha még el is csuklott zavaromban. - Úgy nézek ki mint egy pite kedvelő? - ismét felvette ezt a visszataszító stílust. - Ahh...nem bánom gyere be. - vont egyet a vállán megadva magát de látszott rajta hogy a háta közepére sem kívánja a látogatásomat. - Köszönöm. - léptem be a házba az ajtót becsukva magam mögött. - Látom már be is rendezkedtél. Szép....bár kicsit....sötét. - kezdtem beszélgetésbe miközben a pitét letettem az asztalra. - Szeretem a sötét színeket. - állt meg előttem. - Igen, azt látom. - mosolyodtam el az ingén végig nézve ami a hajához hasonlóan szintén fekete volt, ez pedig még inkább kiemelte a szemei kék ragyogását. - Kérsz valamit inni? - érdeklődött és meg is lepett a kedves hanglejtésével. - Igen, kérek, köszönöm. - válaszoltam zavartan majd pár pillanattal később a kezembe került egy pohár benne valami barna folyadékkal. Ahogy beleszagoltam éreztem a tömény alkohol illatát és ez a szag olyan erős volt hogy még a torkom és elszorult tőle. - Khm....Whisky? - kérdeztem meglepetten. - Nem! Ice Tea...még szép hogy Whisky. - válaszolt ismét gúnyosan. - Nincs ehhez még kicsit korán? - érdeklődtem miközben letettem a poharamat az asztalra. Eszem ágában sem volt ilyen korán alkoholt inni és amúgy sem szeretem csak néha iszok ha bulizunk a barátaimmal. - Korán? Ne nevettess! Az alkoholhoz sosincs túl korán, sem túl későn. Csak kóstold meg. - biztatott. - Nem is tudom...én...- próbáltam ellenkezni. - Csak egy kortyot. - győzködött tovább míg végül ismét a kezembe vettem a poharat. - Na jó. Egy korty nem árthat. - belekortyoltam az italba ami az illatához képest is nagyon erős volt.

- Ez....borzalmas. - köhögtem. - Mert nem vagy hozzászokva. - jegyezte meg és közben végre láthattam az arcán egy mosolyt ami valószínűleg az én szerencsétlenségemnek volt köszönhető. - Ezek szerint te igen? Sokat iszol? - kezdtem el faggatni. - Hűha....- forgatta a szemeit. - Nem, nem iszom sokat csak pont eleget. Megfelel a válasz? - kérdezte közben magának egy újabb italt töltve. - Igen, meg. Végülis nem is látszol olyannak. - zavarodtam össze kissé. - Kérdezhetek valamit? - néztem ismét rá. - Mintha eddig nem kérdeztél volna. - helyezkedett el a kanapén és így nézett rám. - Kérdezz csak. - legyintett végül. - Amikor megláttad nálam a naplómat...miért tetted azt a gúnyos megjegyzést? - kérdeztem végül helyet foglalva mellette, de a kellő távolságot megtartva. - Az öcsém miatt. Ő is megnemértett lélek....szóval ő is naplót ír és az.....exem is. - válaszolt halkan és a tekintete őszinteséget sugárzott. - Ezek szerint van testvéred. - örültem hogy végre többet tudtam meg róla. - Igen! Stefan....az öcsém. - bólogatott. - És az exed? - merész húzás volt ennyire belemerülni a magánéletébe, de nem tudtam visszafogni magam, nagyon érdekelt. - Elena Gilbert....ő most az öcsémmel van. - kaptam meg a rövid ugyanakkor tartalmas választ. - Mi? Együtt vannak? Öhm....ez azért durva. - mondanom sem kell mennyire meglepődtem. Nem unalmas az élete az már biztos. - Nem annyira, először úgy is az övé volt, aztán egy kis ideig az enyém....de....jobb ha most elmész. - intett az ajtó felé, tudhattam volna hogy túl messzire megyek és most kidob a házból. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen. - Ne haragudj. - szegeztem a tekintetem egyenesen a padlóra de még nem moccantam. Vártam, hogy mit szól, de mielőtt bármit mondott volna megszólalt a csengő. - Vársz valakit? - kérdeztem meglepetten de leginkább kíváncsian....