Sziasztok!

Nos drágáim a mai nappal véget ért egy korszak...és egyben ez a történet is, hiszen feltettem az utolsó pár befejező részt. Negyven részen keresztül olvashattátok Skyler Jones kicsit sem átlagos életét és barátai történetét. 2013. december 29.-én indult a blog abban a reményben hogy lesznek rendszeres olvasói, szerencsére nem is kevesen voltatok rá kíváncsiak és nyomonkövettétek az egész történetet. Szeretném nektek megköszönni hogy olvastátok valamint hogy szántatok időt arra hogy véleményezzétek is. Külön meg szeretném köszönni drága barátnőm, Detty segítségét hiszen nem egy gyönyörű logóval ajándékozott meg és sokszor segített a gif kersésben is, hálás vagyok. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm ezt a hét csodálatos hónapot....és remélem hogy a befejezés nem okozott senkinek sem csalódást, tragédiával zárult ugyan, de nem volt értelmetlen Skyler halála....ennek a történetnek egyszerűen nem tudtam Happy End befejezést elképzelni....Természetesen az hogy ez a történet lezárult nem azt jelenti hogy a blogolásnak is vége, ugyanis egy új történetbe kezdek bele amelyről az új blogomon olvashattok részletesebben. Mégegyszer köszönök nektek mindent. Puszi...

II. / XX. Rész: The End...

( Elbeszélő szemszöge )
Song: Ashes Remain - Everything Good

Sweet Dream In My Heart....Édes álom a szívemben....Minden szívben ott dobognak az érzelmek, nincs csak jó és csak rossz...nem minden csak fekete és fehér...Erre a legjobb példa Skyler Jones volt. Nem félt álmodni, nem félt szeretni és nem félt meghalni azokért akiket szeretett....Számára az élet adta lehetőségek elillantak, de ezzel esélyt adott a barátainak egy új élet, egy jobb élet reményére. És ha megkérdezhetnénk tőle hogy megérte e....bizonyára a válasza nem lenne más mint hogy, Igen. Nem vallaná magát hősnek, de mi tudjuk jól, hogy az volt és a barátai is tudják. És hogy mi lett a többi szereplővel?...lássuk csak: Cara lenyugodott, úgy ahogy....a világot járja és újabb áldozatokat keres akiken kiélheti a dühét. Isaac és Sebastian főiskolára járnak, nem tudnak a természetfeletti lények létezéséről és arról sem hogy Ryan, Candice valamint Adriana meghaltak....mindenki úgy tudja hogy elszöktek és soha nem tértek vissza, de titkon a két fiú abban reménykedik hogy visszakapják őket. Seth és Stella boldog házasságban élnek, Klaus meglátogatta őket Skyler halála után és elmondott nekik mindent, úgy érezte megérdemlik az igazságot....ami természetesen megviselte őket, nem rég született meg a kislányuk........aki a Skyler nevet kapta. Emily visszatért a szüleihez, de rövid idő után úgy döntött hogy Mystic Fall's-ba költözik ahol több hozzá hasonló él, és persze Matt akivel azóta is együtt vannak, összeköltöztek és boldogan élnek. Tyler elhagyta szülővárosát, az Alpokban lelt új otthonra ahol csatlakozott egy falkához...amit most ő vezet. Rebekah megfogadta Skyler tanácsát és még egy esélyt adott Marcelnek aki élt is a lehetőséggel, azóta össze is házasodtak, de New Orleansban maradtak hogy a családdal legyenek. Hayley és Elijah is New Orleansban élnek, megtalálták egymásban azt amire szükségük van....Klaus is áldását adta rájuk. Caroline ott hagyta a főiskolát és New Orleansba költözött, New Orleans az otthona, hiszen ahol a szív ott az otthon....Caroline szíve pedig Klausé. A nagy ősi hibrid teljesen megváltozott, a lánya halála után belátta hogy az emberség nem bűn, sőt...szeretni jó dolog, de ha valaki viszont szeret az még jobb...igyekszik jó példát mutatni Hopenak....persze azért még képes letépni bárki fejét aki veszélyt jelent a szeretteire vagy éppen önmagára. Bonnie és Jeremy Mystic Fall'sban maradtak, most már Jeremy is főiskolára jár, történetesen a Whitmorera így még több időt tudnak együtt tölteni. Elena életét is megváltoztatta Skyler halála, bár nem voltak közeli barátok, Elena úgy érezte mintha saját magából veszített volna el egy darabot, hiszen Skyler és az ő sorsa olyan hasonló volt.....most próbál mindent megtenni azért hogy megőrizze az emberségét és a főiskolát is folytatta. Enzo eleget tett Skyler kérésének és azóta sem hagyta magára Damont, akire rá is fért a baráti támogatás....miután elveszítette szerelmét. Damon is sokat változott, ugyanis régi szokásától eltérően a fájdalmát ezúttal nem az italba és a gyilkolásba fojtotta....kibékült Stefannal és azt hiszem bátran kijelenthetjük hogy megtanulták a leckét....a kapcsolatuk lassan olyan mint még ember korukban volt....Skyler büszke lenne rájuk. De Mystic Fall'st többé nem tudták otthonuknak tekinteni így a világot járják és abban bíznak hogy egyszer majd sikerül összetört szívük darabjait helyrerakni.....Közös sorsot kaptak az élettől, együtt váltak vámpírrá és együtt szerettek három nőt is...Katherinet, Elenat és Skylert...talán idővel ők is rátalálnak a boldogság útjára.....

( Damon Salvatore első naplóbejegyzése )

" Egy év telt el azóta hogy Skyler meghalt...és én még mindig abban bízok hogy egyszer csak felébredek és kiderül, hogy ez csak egy rossz rémálom volt...De minden reggel amikor kinyitom a szemem szembesülnöm kell azzal, hogy ez a valóság és soha nem látom őt viszont....valami összetört mélyen legbelül bennem....amit nem tudok összerakni, nem működök már rendesen, nélküle nem és soha nem is fogok. Az első pár hónap volt a legnehezebb, számtalanszor próbáltam kiállni a napra és egyszerűen lehúzni az ujjamról a gyűrűmet, de Enzo és Stefan mindig megakadályoztak. Stefan azt mondta hogy ne gondoljam azt hogy csak én szenvedek a veszteség miatt....és akkor volt az első pillanat amikor jobban belegondoltam magam az ő helyzetébe is. Hiszen szerette épp úgy ahogy én, de kitart és nekem is ki kell tartanom. De amikor egyedül vagyok és lehunyom a szemem arra gondolok hogy nem bírok az örökké valóságig élni azzal a tudattal hogy Skyler többé nem jön vissza....Üresnek érzem magam, az élet egyszerre értelmetlen lett és felesleges...Ma jutott először eszembe hogy naplót írjak, Stefan szerint segít megbirkózni az érzéseimmel ha kiírom magamból....Szerintem ez baromság, de egy próbát megér...Nem tudom hogyan segíthetne az ha leírom amit érzek, miért jó ha papírra vetem azt hogy minden pillanatban azt kívánom hogy láthassam őt, hogy még egyszer megcsókoljam, hogy átöleljem, hogy érezzem az illatát, hogy lássam a mosolyát....hogy a szemébe nézhessek és azt mondjam " Szeretlek " Soha nem voltam egy érzelgős típus, de most....igazi érzelmi roncs vagyok....Nem tudom felfogni hogy miért kellett meghalnia...Miért neki? Az élet miért ad hogy aztán elvegyen? Már nem maradt semmim....egy csepp remény sem. Az élet számomra többé már....nem fontos....egyszerűen értelmetlen....Skylerrel együtt én is meghaltam.....Egy halott testben halott lélek vagyok...."

II. / XIX. Rész: Búcsú...

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Boyce Avenue ft. Megan Nicole - Heaven

Nem tudnám pontosan leírni, hogy milyen érzés meghalni...mert olyan ez amit csak egyszer tapasztal meg az ember. Mindenki elgondolkodik élete során azon, miként fogja érni a halál. Hiszen a tudat, miszerint egyszer már nem fog verni a szívünk, mindenki fejében ott időzik. Értelmetlennek tűnik az élet mert tudjuk hogy egyszer véget ér, de ha eljön az ideje értelmet nyer minden, visszatekintünk hogy miként éltünk és eldönthetjük hogy megérte e....én magam választottam a halált azért hogy azok akiket szeretek, tovább élhessenek és ahogy visszagondolok az okokra, tudom hogy jól döntöttem. Élhettem volna tovább de akkor gyáva és önző lennék, így viszont....többnek érzem magam. Ahogy a lelkem elhagyta a testem, ott álltam....és körbe néztem....A Varuna minden tagja arra a sorsra jutott mint én, mindhárman meghaltak. Jó érzés volt tudni hogy már nem jelentenek veszélyt senkire sem....de ahogy a barátaim felé fordultam és láttam a fájdalmat az arcukon, nem vágytam másra csak hogy megnyugtathassam őket, de nem tudtam....nem láttak többé engem és nem hallottak....megszűntem létezni. Caroline kiszabadította Klaust a láncai fogsága alól, Damon, Stefan és a többiek mind a testemhez rohantak...ott csillogtak a szemeikben a veszteséggel járó fájdalom könnyei...Fájt látnom a szomorúságukat, azt akartam hogy boldogok legyenek.

 - Skyler. - Klaus térdelt le mellém és az ölébe vonta élettelen testem, most először láttam őt sírni. - Haza viszlek...az otthonodba. - ölelt magához és a karjaiba vett, így állt fel, ingatagon de még most is óvta a testem mintha bajom eshetne. - Haza...- ismételte megtörten, a nagy hibrid hirtelen, megsebzett, összetört emberi lénnyé vált. - Apa...- suttogtam, de csak én hallottam magam, szellemként néztem a szeretteimet, de tudtam hogy van valaki aki segíthet elbúcsúzni tőlük...Bonnie....ő lát majd engem. Enzo is elveszítette az érzéketlenségét, önként vállalta magára hogy eltünteti Lucas, Dominic és Ava holtestét...az erdőben. Elena és Caroline egymást átölelve sírtak....és csak most tudatosult bennem igazán hogy valóban fontos voltam nekik, mindannyiuknak, így még biztosabb lehettem abban hogy jól döntöttem.......Amikor hazaértek, Klaus még mindig görcsösen szorított a karjaiba. - Ne! Ne! Ez nem lehet igaz...- Rebekah rohant ki a házból amikor meglátta a testem, mögötte pedig Hayley állt Hope-al az ölében....mind ott voltak, Emily, Matt és Jeremy is, majd Bonnie lépett ki az ajtón és a tekintete rögtön rám szegeződött. - Itt van. - suttogta elcsukló hangon. - Ki? - fordult felé Klaus. - Skyler....itt van..látom őt...kész tovább lépni. - válaszolt. - De hogyan...? - csóválta a fejét Klaus értetlenül. - Bonnie horgony, a túlvilágot és ezt a világot köti össze, ő látja a....szellemeket. - mondta Elena. - Bonnie!...Szeretnék....elbúcsúzni mindenkitől. - léptem az említett mellé. - Szeretne elbúcsúzni. - tolmácsolt a többieknek. - Miért tetted ezt? - kiáltott a levegőbe Damon, a hangjában tükröződött a fájdalma. - Nem élhettem volna abban a tudatban hogy én öltem meg az apámat....Hopenak szüksége van rá és képtelen voltam megtenni mert szeretem. Tudtam hogy csak egyetlen lehetőségem van, amikor Ava elmondta hogy az életüket az enyémhez kötötte, tudtam hogy ez az egyetlen út....kész voltam meghalni a szeretteimért, ezért megtettem. - mondtam halkan, persze ezt ők nem hallották, de Bonnie szó szerint adta tovább nekik minden mondatomat. - Köszönöm hogy mellettem álltatok, de ideje....elbúcsúznunk. - néztem végig rajtuk.

- Klaus tőled köszönök el először....köszönök mindent, megmutattad nekem hogy milyen is vagy valójában és tudom hogy szerettél....látom a szemeidben. Tudom hogy jó apja leszel Hopenak, sőt...a legjobb leszel és kérlek ne félj megmutatni az igazi éned, attól hogy valaki sebezhető, még lehet erős....a szeretet a legnagyobb erő, ezt ne feledd el. - mondtam őszintén és amint Bonnie tovább adta neki amit mondtam, Klaus szemeiben ismét könnyek csillogtak. - Hayley! Megígértem neked hogy visszakapod a kislányod és sikerült teljesítenem az ígéretem. Hope büszke lehet rá hogy ilyen szülei vannak...és neked is köszönök mindent. Remélem mesélsz majd neki rólam...- csuklott el a hangom. - Elmesélem majd neki hogy az ő nővére volt a legbátrabb lány a világon. - felelte Hayley és a szavai megnyugtattak. - Elena! Tudom hogy a mi kapcsolatunk igazán vegyesre sikeredett, de...most barátként búcsúzom tőled, remélem ez fordítva is így van...kérlek vigyázz mindenkire helyettem is. - mosolyogtam. - Barátként búcsúzom tőled. - ismételte.

- Emily! Bárcsak átölelhetnélek most....sokáig voltunk ellenségek, de én csak arra az időre gondolok amikor barátok lettünk. Hiányozni fognak a csajos beszélgetéseink. Hiányozni fogsz....remélem boldog leszel és kérlek fogadd el hogy boszorkány vagy, mert ez vagy te....büszke vagyok rád. - mondtam őszintén, Bonnie pedig amint tovább adta az üzenetem átölelte helyettem Emilyt. - Köszönöm. - mondtam neki hálásan. - Matt ajánlom, hogy vigyázz az én Emilymre. - nevettem. - Tudom hogy te vagy számára a legtökéletesebb ember, megérdemlitek egymást. - ismét elcsuklott a hangom, ez a búcsúzkodás kimerítőbb volt mint gondoltam. - Marcel, bár téged csak nem rég ismertelek meg, örülök hogy te vagy Klaus jobbkeze, leginkább annak örülök hogy ilyen bátor és hűséges barát áll mögötte. Vigyázz rá. - kértem. - Enzo! Egészen mostanáig nem kedveltelek, de ma....olyat láttam meg benned ami miatt, úgy érzem bízhatok abban hogy vigyázol majd rá....mindketten tudjuk kiről beszélek. - utaltam Damonre, nem volt erőm kimondani a nevét, és nem is kellett mert láttam hogy Enzo pontosan tudja kire gondolok.

- Drága Caroline! Oh! Emlékszek a szócsatáinkra...-ismét felnevettem és ahogy Bonnie tovább adta neki amit mondtam, ő is elnevette magát. - Én is emlékszem. - mondta bólogatva. - Remélem nem bánod de én mindazok ellenére is barátomként tekintek rád és aggodalom nélkül adom a kezedbe Klaust, tudom hogy ti ketten boldoggá teszitek egymást. - mosolyogtam. - Nem is kell aggódnod. - biztosított az igazamról miközben Klausra pillantott. - Elijah, te tanítottál nekem a legtöbbet a családról, az ahogy vigyázol rájuk és szereted őket, minden múltbéli sérelem ellenére....számomra tökéletes példa. És tudom hogy továbbra is így teszel majd. - hunytam le a szemem, már egyre nehezebben ment a búcsúzkodás, leginkább azért mert nem akartam elmenni, nem akartam itt hagyni őket. - Rebekah...- mondtam a soron következő nevét de már alig jött ki hang a számon, a sírás fojtogatott. - Bárcsak több időt lehettem volna veled.....- suttogtam, Bonnie pedig ugyan tolmácsolta amit mondok, de ő maga is a könnyeivel küzdött. - Ha elfogadsz egy tanácsot....adj még egy esélyt Marcelnek....szerintem megérné. - szedtem kissé össze magam. - Megfogadom a tanácsod. - Rebekah arcán is legördült néhány könnycsepp, de erősen küzdött ellenük. - Jeremy....ahogy itt állok most Bonnie mellett és tudom hogy te mellette leszel mindig, nyugodtan hagylak itt titeket és köszönöm neked hogy Tylerrel ellentétben te nem tekintesz rám ellenségedként. Te is hiányozni fogsz. - bólogattam és most hogy majdnem a búcsúm végére értem, rájöttem hogy két olyan személyt hagytam utoljára akik a legközelebb állnak hozzám.

- Stefan....- megremegett a hangom, de szerencsére Bonnien kívül ezt senki sem hallhatta. - Szeretlek...őszintén, tiszta szívemből....és egy percet sem bántam meg a veled töltött időből. Szerelemmel szeretlek és soha nem hazudtam neked, de most hogy a halál utolért, rájöttem hogy számomra mindig is csak egy igaz szerelem létezett és az.....Damon. - hálát adtam az égnek hogy nem látnak és nem hallanak mert már alig bírtam visszafogni magam, a torkomban éreztem a kitörni készülő zokogást. - Kérlek bocsáss meg. - folytattam a beszédet. - Nincs mit megbocsátanom. - felelte Stefan kedvesen, és jó érzés volt harag nélkül távozni. Stefan fontos része volt az életemnek, annak ellenére is hogy csak nem rég ismertem meg. Ő szerelmet és barátságot adott nekem, nehéz szívvel búcsúztam tőle. A vele töltött idő egyetlen percét sem bántam meg. Sok kárt tettem Damon és Stefan kapcsolatában mert önzőn viselkedtem de most, itt volt az ideje hogy tisztázzam velük és önmagammal is az érzéseimet. Ezekben a pillanatokban éreztem igazán hogy sokat hibáztam és tudtam hogy most van itt az ideje hogy helyesen cselekedjek.

 - Damon....- fordultam az említett felé. - Tegnap este azt mondtad nekem hogy nem vagy elég jó hozzám....ezt meg kell cáfolnom, ugyanis te vagy a legjobb ami történhetett velem. Melletted megismerhettem a valódi, mindent elsöprő szerelmet és boldog vagyok hogy szerethettelek. A szívem örökké a tiéd lesz és nyugodtan megyek el mert tudom hogy jó kezekben lesz. - itt volt az a pont ahol elfogyott az erőm, tudtam hogy mennem kell. - Szeretlek. - léptem Damon elé és megcsókoltam, ő mozdulatlanul állt, hiszen nem érezte, azt kívántam bárcsak megcsókolhatnám, csak még egyszer utoljára....de késő...- Szeretlek. - mondta halkan és a gyönyörű kék szemeiben ott ültek a könnyek. - Vissza hozlak, megtalálom a módját. - kezdett rögtön tervet szövögetni. - Nem! Nem lehet. Akkor a Varuna is visszatérne. - ellenkeztem, Bonnie pedig kicsit részletesebben is elmagyarázta a többieknek hogy miért nem térhetek vissza az életbe, még akkor sem ha lenne rá lehetőség. Ettől csak még inkább összetört minden jelenlévő. Nem bírtam tovább nézni a szomorúságukat.

- Bonnie! - fordultam végül az említett felé. - Készen állok. - sétáltam felé. - Hálás vagyok neked mindenért, azért is hogy most hangot adtál a szavaimnak. - utaltam arra hogy helyettem beszélt. - Jó barátra lelt benned Emily ahogyan én is és örülök hogy te mellette leszel. Köszönöm. - mosolyogtam rá és ő vissza mosolygott rám. - Nincs mit megköszönnöd, örülök hogy megismerhettelek. Bátor lány vagy...azt hiszem ezt apádtól örökölted. - mosolyodott el. Jól esett minden szava. - Nem vagyok bátor....most is félek. - suttogtam. - Nem kell félned. - mondta. - Fájni fog? - kérdeztem. - Nem. - csóválta a fejét majd felém nyújtotta a kezét, még egyszer utoljára végig néztem a barátaimon de akár azt is mondhatnám hogy a családomon mert a jelenlévők közül mind a családom részei voltak, a pillantásom Bonnie kezére siklott, végül készséggel, felkészülten a távozásra fogtam meg ezzel lépve át a gyönyörű fehérségbe...

II. / XVIII. Rész: Nehéz döntés...

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Lianne La Havas - Gone

Sokáig sétáltam, mert szükségem volt a friss levegőre és mert Hayleyvel sem akartam összefutni, fájt hogy engem hibáztat mindenért, még akkor is ha én magam is így gondolom. Már este nyolc óra volt amikor visszatértem a Mikaelson házba ahol a nappaliban már mindenki indulásra készen állt. - Ti hová készültök? - kérdeztem halkan. - Természetesen a mocsárba. - válaszolta Rebekah. - Nem akarom hogy ott legyetek. - suttogtam. - Skyler....megegyeztünk. - lépett elém Elena és a ma ejtett beszélgetésünkre utalt, nem akartam tovább ellenkezni mert tudtam hogy ők ezt már eldöntötték, nekem pedig bele kell törődnöm, ezért csak bólintottam. Mindenre készen, eltökélten álltak előttem....Elena, Caroline, Damon, Stefen, Enzo, Rebekah, Elijah, Bonnie, Emily, Jeremy, Matt és Marcel, csak Hayley hiányzott a sorból. - De nem hiszem hogy mindannyiunknak mennie kellene. Valaki itthon mardhatna Hayleyvel. - javasoltam. - Ez igaz. - Elijah egyetértett velem majd végig nézett a többieken.

- Bonnie, Jeremy, Emily, Matt ti itthon maradtok. - adta ki az utasítást Damon. - De...- kezdett ellenkezésbe Emily. - Nincs de! Bonnie horgony, Matt és Jeremy pedig emberek, nem vesszük így hasznukat, csak lelassítanának, te pedig boszi vagy, vigyázhatsz rájuk. - magyarázta el Damon a választása okát. - Skyler mondj valamit. - Emily ezúttal felém fordult abban bízva hogy én majd más véleményen leszek. - Sajnálom Emily, de Damon jól mondja és szeretném ha biztonságban lennétek. Kérlek értsd meg. - néztem rá bocsánatkérően. - Rendben. - fújta ki a levegőt, nem ellenkezett de láttam rajta hogy nem tetszik neki a dolog. - Induljunk. - néztem az ajtó felé majd elindultam ki a házból. - Skyler várj. - Hayley hangját hallva visszafordultam. - Tudom Hayley, én vagyok a hibás. - mondtam bűnbánóan. - Nem! Én..szeretnék elnézést kérni azért amiket mondtam, nem volt igazam és nem gondoltam komolyan. Sajnálom. - közelebb jött és átölelt. - Öhm...köszönöm. - viszonoztam az ölelését de közben kissé összezavarodtam. - Vigyázz magadra. - engedett el én pedig egy apró bólintás után ismét az ajtó felé fordultam hogy elinduljak ezúttal végleg leszámolni a Varunával, Elena, Caroline, Elijah, Rebekah, Stefan, Damon, Enzo és Marcel szó nélkül követtek.....Pontban kilenckor értünk a mocsárhoz, a megadott helyre...sötét volt pont mint azon az estén amikor emberből....valami erősebb, valami több lettem, szintén a Varuna miatt. Előrébb sétáltam, a többiek pedig megálltak a fák között....hirtelen fény villant, tűz és ott....ott volt Klaus egy kőtáblánál, kiláncolva. - Látom közönséget is hoztál. - Ava is kilépett a rejtekéből az ölében Hope sírt, mögöttük pedig Lucas és Dominic. - Apa. - nyögtem ki rekedten, a torkommal együtt a szívem is összeszorult. - Apa? - nevetett fel Dominic. - Nevetséges vagy. - jegyezte meg lenézően. - Nekem legalább vannak érzéseim. - vágtam vissza. - Ava! Itt vagyok...ahogy kérted, most pedig add át a húgomat. - néztem az említett felé. - Rendben. De csak hogy lásd én állom a szavam. - felém nyújtotta Hopeot, egy percig sem haboztam, azonnal átvettem tőle és magamhoz öleltem az apró kis testet, a sírás azonnal abba maradt, mintha érezte volna hogy most már biztonságban van. - Rebekah. - fordultam meg és átadtam neki a húgomat. - Vidd haza. - suttogtam, Rebekah gyengéden magához vette Hopeot és villámgyorsan el is tűnt vele. - Ugye tudod hogy mi következik? - szólalt meg ismét Ava. - Igen! Te pedig tudod hogy nem teszem meg, nem ölöm meg Klaust, azzal nem csak őt ölném meg hanem szinte mindenkit akit szeretek. - válaszoltam. - Sejtettem hogy ez lesz a válaszod. - sóhajtott színpadiasan. - Ezért van számodra egy alkum. - beszélt tovább. - És mi lenne az? - érdeklődtem. - Nekünk csak Klaus halála fontos, a barátaid nem érdekelnek. Ezért felajánlom számodra a lehetőséget arra hogy őket megvédd. Mint tudod boszorkány vagyok, nem kis erővel rendelkezem, megtehetek bármit....védő bűbájt tehetek a barátaidra így ha megölöd Klaust...nekik nem esik bántódásuk. - miközben beszélt, láttam a szemében az elégedettséget, tudta jól hogy fontosak a barátaim.

- Oda mehetek hozzá? - kérdeztem Klausra utalva. - Csak tessék. - emelte fel a kezét Ava ezzel engedélyt adva. - Klaus. - sétáltam az említett felé és letérdeltem mellé. Kezeim közé fogtam az arcát és a szemeibe néztem amik aranybarnán villogtak, véres volt az arca....sőt mindene, megkínozták és ez a gondolat fojtogatni kezdett. - Rendben. - fordultam aztán vissza Ava felé. - Megteszem. - álltam fel magabiztosan. - Skyler ne...- Caroline nem bírt tovább csendben állni, hiszen Klaus a szerelme és én megértettem őt, de nem mondhattam semmit sem, úgy tettem mintha nem hallanám, láttam hogy Elena próbálja csitítani. A többiek nem tettek semmit, megadták nekem a bizalmat hogy azt tegyem amit én jónak látok. - Kérem azt a tőrt. - nyújtottam a kezem Ava felé, de nem mozdult. - Emlékszel arra amit mondtam igaz? Ellenünk nem használhatod, jól tudod hogy miért. - gyanakvóan nézett rám, bíztam benne hogy nem lát át rajtam. - Tudom. És most add a tőrt mielőtt meggondolom magam, le akarom tudni ezt az egészet. De előtte....a barátaim...- biccentettem a többiek felé. - Persze. - mosolyodott el majd valami érthetetlen szöveget kezdett kántálni, a kezeit a barátaim felé emelve. - Kész. - vonta meg a vállát pár pillanattal később. - És most....te jössz. - adta a kezembe a tőrt amit használnom kellett. Mély lélegzetet véve hátráltam el tőle, vissza Klaus elé, a tervem tökéletesen alakult, úgy ahogy azt a ma tett sétám alatt kigondoltam. - Skyler ne....- Elijah aggodalmasan indult meg felém, hogy védje a fivérét, de láthatatlan akadályba ütközött, nyilván ez is Ava műve volt, mint egy burok, kizárta a többieket, láttak, hallottak de nem jöhettek közelebb. - Tedd meg. - kiáltott rám Ava.

- Máris. De előtte még mondanék neked valamit. - néztem rá. - Mit? - kérdezte értetlenül. - Olyan pontos tervet eszeltél ki, nem értem hogy véthettél ekkora hibát? - vigyorogtam rá. - Miről beszélsz? - zavarodott össze. - Esélyem sem lett volna ezt a tőrt ellenetek használni, de te....megkönnyítetted a dolgom. - beszéltem tovább. - Ha megteszed, akkor...- lépett egyet felém fenyegetően, mert tudta mire gondolok de én ismét hátráltam. - Tudom mi fog történni de miből gondolod hogy többre becsülöm a saját éltemet az apáménál? - kérdeztem, de nem akartam tovább húzni az időt....minden perc számított, nem hagyhattam hogy megakadályozzanak. Jobb kezembe vettem a tőrt, erősen a markomba szorítottam és egy határozott mozdulattal szúrtam a saját szívembe....Így győztem le a Varunát és mosolyogva fogadtam a halált, mert tudtam hogy ezzel a szeretteim tovább élhetnek....

II. / XVII. Rész: Az üzenet...

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Cults - You Know What I Mean

A nappaliból felszűrődő hangzavarra ébredtem, szinte ki sem nyitottam még a szememet, már úgy lestem az órát, és állapítottam meg, hogy kora hajnal van még, a nap első sugarai jelentek meg az égen, azonnal kipattantam az ágyból és miután sietve felöltöztem lementem ahol mindenki ott volt, Hayley zokogott a többiek pedig tanácstalanul meredtek rá. - Mi történt? - kérdeztem aggódva. - Hope és Klaus eltűntek. - Hayley, szemeiben harag szikrázott.

- Ez a te hibád. Ha nem jöttél volna ide....- támadóan lépett felém, földbegyökerezett a lábam, és éreztem ahogy már az én szememet is könnyek áztatják, de nem Hayley miatt hanem azért mert a húgom és az apám egy pillanat alatt veszélybe kerültek. - Nem Skyler tehet róla. - Rebekah a védelmemre kelt de én kezemmel intettem felé hogy hagyja. - Tudom hogy az én hibám. - suttogtam. - Ezt neked hagyták itt. - Hayley hozzám dobott egy darab papírt amit azonnal a kezembe vettem és magamban olvasni kezdtem... " Kedvesem, bizonyára emlékszel amikor azt mondtam neked hogy megtalálom a módját hogy rávegyelek arra amit akarok, hogy megöld Klaust...nos....azt hiszem megtaláltam. Hope aranyos kislány, mindannyian azt szeretnénk ha megtapasztalhatná a felnőtté válás örömeit....Ez csak rajtad múlik. Klaus is nálunk van! Megtisztelnél ha ma este pontban kilenckor a mocsár északi részére jönnél hogy végrehajtsd amit kérek...Természetesen közönséget is hozhatsz magaddal, a barátaid ártalmatlanok számunkra...de ezt te pontosan tudod! Szép napot..." - undorodva olvastam a sorokat. - Hope bölcsőjében volt. - Hayley hangja elcsuklott. - Amikor tegnap este Ava nálam járt, tudhattam volna hogy nem csak látogatóba jött. - csóváltam a fejem, magamat okoltam mindenért. - Itt járt? - kérdezte Hayley. - Igen de, nem sejtettem hogy...- kezdtem magyarázkodni de nem tudtam befejezni a mondatom. - Ha a lányomnak akárcsak egy hajszála is meggörbül én...- Hayley ismét haragosan nézett rám és most jött el a pont amikor már képtelen voltam tovább hallgatni szó nélkül. - Azt hiszed hogy én nem aggódok miatta? Azt hiszed hogy nem teszek meg mindent azért hogy Hope épségben visszatérjen az otthonába? - emeltem meg a hangom, most csak Hayley és én vitáztunk, a többiek csendben figyeltek minket. - Tudom mit kell tennem. - halkultam el ismét. - Este elmegyek és elintézem valahogy. - megtörve rogytam le a kanapéra. - Ha megölöd Klaust akkor mind meghalunk. - Damon is csatlakozott a beszélgetéshez. - Nem ölök meg senkit. Bízzatok bennem, már nem vagyok az a gyenge kislány aki védelemre szorul. - dühös voltam és tanácstalan, egyedül akartam lenni ezért az ajtó felé indultam amit hangosan csaptam be magam mögött...a városba indultam, de céltalanul. Eljött az ideje hogy megmutassam milyen erős is vagyok, nem csak fizikailag hanem mindenféleképpen. Rajtam múlik minden....Ezernyi gondolat cikázott a fejemben de képtelen voltam koncentrálni, csak arra tudtam gondolni hogy Hope és Klaus most is éppen a Varuna fogságában van. - Skyler! - egy hangra lettem figyelmes majd Elena állt meg előttem. - Miért jöttél utánam? - kérdeztem. - Tapasztalatból tudom hogy ilyen helyzetben nem jó egyedül lenni és te sem akarhatsz egyedül lenni. - mondta kedvesen. - Miért hiszed még mindig azt hogy szükségem van a tanácsaidra? - idegesen kérdeztem, azt hiszem Elenan vezettem le a bennem dúló feszültséget. - Nem tanácsot akarok adni neked. - csóválta a fejét. - Akkor mit? - fordítottam neki hátat. - Megértést, támogatást, barátságot....- ahogy felsorolta ezt a három szót, meglepetten fordultam vissza felé. - Barátságot? - hitetlenkedtem. - Soha nem akartam az ellenséged lenni és most el sem tudom képzelni hogy mit érezhetsz. Választanod kell az apád, a barátaid és a húgod közül. - egyik kezét megértően a vállamra tette. Jól esett hogy megért és támogat, pont ő...pont Elena.

- Nem kell választanom, nem akarok választani...- suttogtam és már nem maradt több erőm ahhoz hogy erősnek mutassam magam, egyszerűen zokogni kezdtem, Elena pedig átölelt, nem hittem hogy valaha barátként számíthatok majd rá, nem így, nem ennyire....most mégis itt volt mellettem és őszintén szólva nem volt más akit szívesebben tudtam volna magam mellett ezekben a percekben. - Ugye tudod hogy mind ott leszünk ma este? - kérdezte. - Nem akarom. - ellenkeztem. - Nem akarom hogy ott legyetek. - jelentettem ki. - A barátaid vagyunk, ott a helyünk bárhogy is döntesz. Egyébként Damont és Stefant amúgy sem tudnánk visszatartani, de ez így van rendjén. - próbált meggyőzni, míg végül én magam is beláttam hogy ha ott lesznek talán majd erőt meríthetek a támogatásukból. - Te mit tennél a helyemben? - kérdeztem halkan. - Ha akarnám sem tudnám a választ a kérdésedre. - válaszolt. - Miért? - néztem a szemébe értetlenül. - Mert én nem érzem azt amit te...csak te tudod mi a helyes döntés. - magyarázta. - Talán nem is kell döntenem, talán valahogy kijátszhatom a Varunát. - gondolkodtam hangosan.

- De hogyan? - Elena érdeklődve figyelt és láttam rajta hogy ő maga is elgondolkodott a lehetőségeken. - Estig még van időm kitalálni valamit. Nem adom fel a reményt, az utolsó pillanatig küzdeni fogok a Varuna ellen. - magabiztosnak éreztem magam. - És mi ott állunk majd mögötted. - biztatott. - Hayleyre se haragudj, csak félti a lányát, biztosra veszem hogy csak az indulatok beszéltek belőle. - jelent meg egy halvány mosoly az arcán, nem jókedvében ez nyilvánvaló volt, csupán lelket akart önteni belém ami egész jól ment neki. - Tudom és nem is haragszom rá, sokkal inkább magamra. - jegyeztem meg mereven. - Skyler! Te is tudod hogy ez nem a te bűnöd, ha nem jöttél volna New Orleansba akkor sem tudtad volna a Varunát távol tartani, sőt így legalább figyelmeztethetted Klaust. Az hogy ide jöttél egy nagyon jó döntés volt. - nézett rám hangsúlyos szemekkel. - Köszönöm. - az én számon is mosoly játszott de csak halovány. - Gyere, menjünk vissza a házba. Este pedig mind elmegyünk a mocsárba. - biccentett a Mikaelson ház irányába. - Nem! Én még sétálok egy kicsit, gondolkodnom kell. De te menj nyugodtan. - mondtam kedvesen. - Rendben. - egyezett bele majd visszafordult és elment én pedig elindultam amerre az imént sétáltam....Kellett a friss levegő.

II. / XVI. Rész: Látogatók...

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Pink - Glitter In The Air

Az ágyamban feküdtem, de nem jött álom a szememre....az órára pillantottam....hajnali két órát mutatott....Felsóhajtottam és lassan felültem az ágyon. Szinte fojtogatott valami, friss levegőre volt szükségem ezért halkan kimásztam a takaró alól és felöltöztem. Nem akartam felverni az egész házat ezért az ablakon osontam ki, hogy sétáljak egy kicsit. Ahogy a sötét utcán haladtam előre a tekintetem felsiklott az égre....a csillagok fénye szinte megbabonázott. 

- Skyler! - megriasztott egy hang, és ahogy megfordultam ott állt előttem Regina. Nem féltem tőle, de dühös voltam rá, hiszen elárult. - Mit keresel te itt? Hogy van merszed ide jönni azok után amit tettél? Elárultál. - vádlón léptem felé, hogy lássa nem félek tőle. - Tudom! De megbántam....hibáztam. De itt vagyok hogy jóvátegyem. - a tekintete bűnbánatot sugárzott, de a hazugságai miatt képtelen voltam hinni neki. - Jóvá tenni? Hogyan? - kérdeztem hitetlenkedve. - A Varuna tudja hogy nem teszed meg nekik amit akarnak. Figyelték a barátaidat és amikor csoportosan mind összepakoltak és ide jöttek, bebizonyosodott hogy neked más terveid vannak Klaus-szal. - mondta halkan és egyik kezem megragadva eldugottabb helyre rángatott. - És most mit terveznek? - kérdeztem türelmetlenül. - Ide fognak jönni! Feldühítetted őket és ezek után nem lesz kegyelem. Kényszeríteni fognak hogy megtedd amit akarnak aztán mindenkit megölnek akit szeretsz, téged kivéve. Így akarnak büntetni. - szinte hadarta a szavakat, alig tudtam felfogni amit hallottam, de ennek ellenére is sikerült megijesztenie. - És most mihez kezdjek ezzel az információval? Ez megint egy csapda részedről? Miért segítenél te nekem? - tettem fel egymás után a kérdéseket. - Nem csapda! Hoztam pár rossz döntést életem során, anyád a testvérem volt én mégis ellenségemnek tekintettem és azt gondoltam hogy rajtad is bosszút kell állnom. De rájöttem hogy ostoba voltam. Te vagy az egyetlen élő rokonom, persze a bátyádat leszámítva....Jobb életet érdemelsz Skyler. - könnyek csillogtak a szemeiben. - Amíg a Varuna mellett voltam, sikerült betekintést nyernem a tervükbe, tudom hogyan akarják megölni Klaus-t. És azt is tudom hogyan akadályozhatod meg őket. - beszélt tovább. - Hallgatlak. - vontam meg a vállam. - Van egy tőr amit ha Klaus szívébe szúrsz, meghal. - ismét beszélni kezdettén pedig elszörnyülködve hallgattam őt hiszen az apám életéről volt szó.

- Ha ilyen egyszerű akkor miért nem ölték még meg? Megtehették volna. - hitetlenkedtem mert ez túl könnyűnek hangzott. - Nem érted a lényeget! Neked kell megölnöd mert csak te tudod. A lánya vagy...." Véréből született s ő hozza magával a pusztulást " ez az írás van a tőrön. Csak te ölheted meg. Érted már? - elmagyarázta és én sikeresen felfogtam mit mondott. - Igen, értem. De hogyan akadályozhatom meg? Hogyan szabaduljak meg a Varunától? - kérdezősködtem tovább. - Ugyan ez a tőr tud végezni velük is....ugyanúgy a te kezed által. Lucas, Ava és Dominic élete össze van kötve, így elég ha csak az egyikükkel végzel, mert akkor a másik kettő is meghal. - készséggel válaszolt minden kérdésemre és ez bizalmat ébresztett bennem iránta, persze megbocsátani nem tudok neki, még nem. - Ha ugyan az a tőr tud végezni velük mint ami Klaus-szal, akkor nem félnek a kezembe adni? - kérdeztem eltűnődve azon hogyan végezzek velük. - Ők nem tudják hogy te tudod, a " titkukat " ez az előnyöd. Azt hiszik hogy nem tudsz róluk többet csak a nevüket. Én viszont most minden fontos információt elmondtam neked amit tudnod kellett. - suttogta. Nem tudtam mit mondjak, pár pillanatig tanácstalanul meredtem magam elé, de hirtelen felgyorsultak az események. Az egyik pillanatban még Regina előttem állt majd a háta mögül egy sötét alak tűnt elő, kitépte a szívét, a nagynéném pedig holtan rogyott össze előttem. - Regina! - kiáltottam fel és a földön heverő teste mellé rogytam. - Te jó ég! Ne! Ne! Ne! - zokogtam, bármennyire is fájt az árulása és hiába nem tudtam neki megbocsátani, a halálát soha nem kívántam volna, most pedig...itt hevert előttem....holtan. Lassan pillantottam fel, hogy lássam a gyilkosa arcát. - Damon! - nyögtem ki a nevet döbbenten ami az archoz tartozott. - Miért tetted? - álltam fel ingatagon. - Miatta talált rád a Varuna. Ezt érdemelte. - közömbösen nézett le Regina holtestére. - Istennek képzeled magad? Nem te döntöd el hogy ki mit érdemel....Ilyet csak egy szörnyeteg tesz. - az indulataim eluralkodtak rajtam és a tenyerem máris az arcán csattant. - Mert az isvagyok! - mondta ridegen.

- Miért viselkedsz így Damon? Te nem vagy ilyen. - csóváltam a fejem, dühös voltam rá azért mert megölte Regina-t, ugyanakkor sajnáltam is őt, mert a tekintete fájdalommal volt tele, amit én okoztam neki. - De igen, ilyen vagyok. Ez vagyok én! - megvonta a vállát. - Nem ez nem igaz. - tenyerem az arcára simítottam lágyan, oda ahol az imént megütöttem. Szeretem, de még mennyire, nem tudom őt gyűlölni, bármilyen borzalmat követ is el. - Nem vagyok jó neked. Ahogy Elena-nak sem voltam az, mindig csak bántalak és az öcsém karjaiban kötöttél ki. - ahogy beszélt, a szívem összeszorult és már nem is az volt a fontos ami az imént történt hanem az hogy mit érez ő és hogy mit érzek én. - De jó vagy Damon. Nem miattad történt az....ami. Menjünk haza és megbeszéljük, rendben? - kérdeztem így próbálva időt nyerni. - Renben. - bólintott. Elindultunk vissza a Mikaelson ház felé, Regina testét előtte még eltüntettük. Egész úton hazafelé egy szót sem szóltunk, csak amikor már a szobámban voltunk. - Tudom hogy nehéz neked ahogy nekem és Stefan-nak is...de össze vagyok zavarodva. - kezdtem a beszélgetést. - És nagyon sajnálom hogy fájdalmat okoztam neked. - suttogtam. - Amikor megérkeztünk New Orleans-ba és te rögtön Stefan karjaiba vetetted magad....én....olyan dühös lettem mint még soha. Féltékeny voltam rá, én akartalak átölelni....megcsókolni - miközben beszélt olyan sebezhetőnek tűnt, a szívem ismét összeszorult és már a könnyeimnek sem tudtam parancsolni. - Szeretlek Damon. - léptem elé. - Amióta először megláttalak. - vallottam be őszintén, ő pedig közeledni kezdett felém, azt hiszem megcsókolt volna ha nem hátrálok. - De nem lehetek veled. - távolodtam tőle. - Stefan miatt. - torpnat meg és a szeme ismét dühtől szikrázott. - Nem! Nem Stefan miatt, hanem magam miatt. Nem tudok ennyi mindennel egyszerre megbirkózni. Küzdök a szerettem életéért és magam miatt is a Varuna ellen, próbálok beilleszkedni a természetfeletti lények világába, meg kell barátkoznom a ténnyel hogy mostantól ez vagyok én és itt van Klaus, Hope, Elijah...Rebekah...ők a családom....annyi minden történt nem tudom feldolgozni, nem tudok mindenen túllépni ha még az is a vállamra nehezedik hogy egyszerre két férfit szeretek. Adj időt, kérlek. Ezt kértem Stefan-tól is. - mondtam miközben a szemébe néztem. - Rendben. - bólintott. - Jó éjt Skyler. - felém nyúlt hogy megérintse az arcom de hirtelen meggondolta magát és egyszerűen csak kisétált a szobámból. Amint becsukta maga mögött az ajtót felsóhajtva fordultam meg az ablak előtt pedig ott állt....Ava. - Szívszaggató jelenet volt. - gúnyolódott.

- Mit akarsz? - kérdeztem mintha nem tudnám. - A ház tele van vámpírokkal, ha meghallják hogy itt vagy...- hagytam befejezetlenül a mondatom. - Kedvesem. Egy boszorkány áll előtted, azt hiszed nem gondoskodtam róla hogy észrevétlen maradjak? A szobádon bűbáj van, nem hallatszik ki egy árva szó sem amíg itt vagyok. - nevetett. - Azért jöttem mert feltűnt hogy az apád kicsi lánya lettél, jól kijöttök egymással, eleinte azt gondoltam hogy ez talán valamiféle trükk, hogy közelebb kerülj hozzá és könnyebben meg tudd ölni. De amikor a barátaidat is ide hívtad rögtön tudtam hogy nem egy oldalon állunk. - sóhajtott. - Klaus az apám, nem fogom megölni és ha meg is tenném akkor minden barátom meghalna mert az ő vérvonalához tartoznak. - nyugodtan beszéltem hozzá. - Meg fogod tenni, elhiheted nekem. Megtalálom a módját hogy rávegyelek. Oh és tudom hogy az az áruló nagynénéd meglátogatott, szerencsére Damon végzett vele, így nem nekem kellett bepiszkolni a kezem. - mosolygott. - Gondolom elmondta hogy van egy tőr amivel meg lehet ölni Klaus-t a te kezed által, és ugyanez a fegyver ellenünk is jó. Csak hogy figyelmeztesselek, ne készülj ellenünk semmivel. Nem vagyok ostoba....az életedet a magaméhoz kötöttem, így Lucas és Dominic élete is tőled függ. Szóval ha minket megölsz....magaddal is végzel, nyilván azt pedig nem tennéd. - az utolsó mondata hallatán bennem akadt a lélegzet, de mire bármit mondhattam volna el is tűnt a szobámból....

II. / XV. Rész: Egy csajos nap New Orleansban...

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Foxes - Youth

- Emily! - sóhajtottam megkönnyebbülve amikor végre megtaláltam drága barátnőmet a konyhában. - Már mindenhol kerestelek. - ültem le mellé, miközben ő épp a gyümölcssalátáját turkálta a villájával. - Borzalmas barátnő vagyok. - csóváltam a fejem. - Skyler! Nem vagy az. Miért mondod ezt? - kérdezte kedvesen. - Az előbb tudtam meg Jeremytől hogy te és Matt....tudod. - vigyorogtam rá. - Annyira örülök nektek. - mosolyogtam. - Oh! Akartam mondani, de nem akartalak még ezzel is terhelni. - vonta meg a vállát. - Emily! - néztem rá szigorúan. - Ezzel engem te nem terhelnél....inkább pont hogy ellenkezőleg. Olyan negatív jelenleg az életem hogy egy ilyen hír jelentősen javít a kedvemen. - löktem meg játékosan. - Most pedig mesélj....jól csókol? - hajoltam közelebb suttogva, tényleg jobb kedvem lett, kicsit visszatérhettem ezáltal a mindennapokba, amikor még minden normális volt és egy csajos beszélgetés már hiányzott. - Skyler...kérlek. - zavarba jött de közben ő is nevetett. - Na mond már....- nyaggattam. - Igen...nagyon jól. - bólogatott végre megadva a választ a kérdésemre. - És milyen helyes, igaz? - vonogattam a szemöldököm játékosan. - Mi ütött beléd? Mitől van ilyen jó kedved? - kérdezte. - A legjobb barátnőm szerelmes egy srácba aki egyenlő a modern szőke herceggel....szerinted nincs okom arra hogy jó kedvem legyen? - kacsintottam rá. - Modern szőke herceg? - nevetett. - Igen. - feleltem határozottan. - Köszönöm, hogy támogatsz. - mondta kissé elkomolyodva. - Még szép hogy támogatlak, ahogy te támogatsz engem. Mire való egy barát ha nem erre? - tettem egyik kezem a vállára. - Igazad van. Ezért is jó ha vannak az embernek barátai. - értett egyet velem.

- Hello, csajok! - Caroline sétált be a konyhába, hatalmas mosollyal az arcán. - Szia...- néztem rá gyanakvóan. - Mi ez a....mosoly? - emeltem fel a mutatóujjam. - Milyen mosoly? - kérdezte vigyorogva, Emily és én pedig összenéztünk. - Szerintem ez szerelmes mosoly...- jegyezte meg Emily. - Gondolod? - vigyorogtam én is. - Tuti hogy az. - bólogatott Emily. - Most jut eszembe Em....igaz a hír? Tényleg Matt és te...most akkor jártok? - Caroline leült elénk. - Ne tereld a témát. - csóválta Emily a fejét. - Igaz a hír Caroline. - válaszoltam végül én a kérdésére. - Ez szuper hír. - csapta össze Caroline  a kezeit, egy lelkes tapsikolással. - Most mát tényleg el kell mondanod hogy neked mitől van ilyen jókedved. - bólogattam ellentmondást nem tűrve. - Nem lehet jó kedvem csak úgy? - kérdezte ezzel kitérve a válaszadás elől. - De igen lehet. - sóhajtottam mosolyogva, de továbbra is gyanús volt nekem Caroline jókedve ugyanakkor örültem is neki.

 - Caroline, jó láttam hogy az előbb Klaus szobájából jöttél ki? - Bonnie vonult be a konyhába, én és Emily pedig csaknem leszédültünk a székről a szavait hallva. - Te és....Klaus? - kérdeztem nagyokat pislogva. - Jól van, jól van! - emelte fel a kezeit Caroline védekezően. - Igen, Bonnie. Jól láttad és igen amit az arcomon láttok az egy határozott szerelmes mosoly. - mondta szemforgatva. - Mikor akartad ezt elmondani nekünk? - kérdeztem. - Később. - felelte. - Klaus az apám...- fújtam ki a levegőt. - Mit akarsz ezzel mondani? Ugye nem téped le a fejem most hogy ilyen erős vagy? - nézett rám Caroline úgy mintha valóban félne. - Dehogy tépem le a fejed. - nevettem. - Örülök nektek. Szép pár vagytok. - mondtam őszintén. - Komolyan? - kérdezte Caroline. - Hazudnék én neked? - játszottam a sértődöttet. - Őszintén? Szerintem igen. - nevetett Caroline. - Esküszöm neked hogy nem hazudok. Klaus megérdemli hogy szeresd és te is hogy viszont szeret. - mosolyogtam majd Bonnie felé fordultam. - Neked mi a véleményed erről? - kérdeztem, mert tudtam jól hogy Bonnie kicsit sem kedveli Klaust. - Nem is tudom....- vonta meg a vállát. - Bonnie, kérlek. Nekem fontos a véleményed. - nézett rá Caroline is. - Tudjátok jól hogy Klaus nem a szívem csücske, de még nekem is be kell látnom, hogy sokat javult a modora szóval azt hiszem....nem bánom. Megérdemled hogy boldog legyél Caroline. - mosolyodott el végre Bonnie is. - Akkor azt hiszem ünnepelnünk kellene. - álltam fel és a hűtőhöz lépve kivettem egy üveg pezsgőt. - Hozom a poharakat. - Emily a szekrényhez sétált ahonnan négy poharat vett elő és az asztalra tette én pedig tele töltöttem őket az itallal. - Akkor igyunk....- emeltem fel a poharamat. - Mire is? - nevettem. - Emilyre és Mattre. - mondta Caroline miközben kezébe vette a poharát. - Klausra és Carolinera. - Emily is felemelt egy poharat. - Bonniera és Jeremyre. - mondtam mosolyogva. - És én mit mondjak? - Bonnie tanácstalanul nézett rám. - Tényleg Skyler....te és ki? Damon vagy Stefan? - Caroline megint rám pillantott. - Nem tudom. - csóváltam a fejem. - Akkor Skylerre és a Salvatore tesókra. - nevetett Bonnie. - Oké! Ez így fura. - nevetett Caroline és Emily is. - Mind furák vagyunk. - vigyorogtam majd miután egyszerre koccintottunk mindannyian megittuk az italunkat.

- Mit csináltok itt? Kora délelőtt isztok? - Elena is megérkezett és úgy nézett ránk mintha mind megőrültünk volna. - Ünnepelünk. - feleltem. - És engem kihagytok? - játszotta a sértődöttet. - Poharat Elenanak. - Caroline még egy poharat vett elő és letette az asztalra én pedig töltöttem neki a pezsgőből. - De mit ünnepelünk? - kérdezte Elena. - Emilyt és Mattet valamint Carolinet és Klaust. - Bonnie válaszolt neki, de rögtön látszott Elenan hogy az utóbbiról ő bizony nem tud. - Tessék? - lepődött meg. - Ugye téged sem zavar hogy én és Klaus...? - Caroline félénken tette fel neki a kérdést Elena pedig elmosolyodott. - Nem dehogy zavar csak meglepett. Akkor rátok. - emelte fel a poharát és ő is megitta a pezsgőjét. - Olyan jó egy kicsit lazulni. - jegyeztem meg mosolyogva. - És a jókedv ragályos. - ölelt át fél kézzel Caroline. - Este felé kimehetnénk a városba. Olyankor kezdődik itt az élet. - javasoltam. - Ez egy szuper ötlet, de ha lehet ne a Marcel féle buliba menjünk. - jegyezte meg Caroline. - Oda én sem szívesen mennék, félő hogy én lennék az egyik vámpír vacsorája. - Emily is megszólalt. - Én sem a Marcel féle gyilkolóestre gondoltam. És Emily....soha nem hagynám hogy vacsora legyél. - nevettem el magam. - Most meg vagyok nyugodva. - sóhajtott. - Akkor ezt meg beszéltük, ma belevetjük magunkat az éjszakába. - csapott Caroline az asztalra ezzel véglegessé téve az esti programunkat. Ezután még a konyhában maradtunk és hosszasan elbeszélgettünk, szinte minden létező minket érintő témáról és közben jókat nevettünk. Szórakoztató volt kicsit csajos dolgokat megtárgyalni, hiányzott már az ilyen program....