II. / XIII. Rész: A lány aki elrabolta Klaus Mikaelson szívét...

( Caroline Forbes szemszöge )
Song: ZZ Ward - Last Love Song

Amióta tegnap New Orleans-ba jöttünk, számomra olyan mintha megállt volna az idő. Soha nem gondoltam volna hogy egyszer majd itt kötök ki, ebben a városban....Klaus városában. Annyira feszülté tett ez a helyzet hogy kora délelőtt elindultam felfedezni a várost, alig pár perc alatt pedig rátaláltam egy bár szerű helyre, ahová be is mentem. - A legerősebb italukból kérek. - mondtam a csaposnak miközben helyet foglaltam a pultnál és körbe nézelődtem.

- Nocsak kit látnak szemeim. Csak nem Miss Forbes....a lány aki még az ősi hibrid szívét is megdobogtatja? - a hang egyre közelebb ért én pedig meglepetten pillantottam a magas, rövid hajú férfira. - A nevem Caroline, ha lehet maradjunk ennél a megszólításnál. Egyébként honnan tudod ki vagyok? - kérdeztem miközben megkaptam az italom és belekortyoltam. - Most viccelsz? Itt legenda vagy. - nevetett. - Elterjedt a hír a vámpírok között hogy amikor Klaus Mystic Fall's-ban tartózkodott...elrabolta a szívét egy angyali szépség és amikor az előbb megpillantottalak, tudtam hogy csak te lehetsz az. - vigyorgott, de én valahogy nem tudtam mosolyogni ezen. - Értem! Azt hiszem a pletyka hamisnak bizonyult. Klaus és köztem nincs semmi. - csóváltam a fejem. - Tudod én Klaus jobbkeze vagyok....név szerint Marcel....mesélt a legutóbb tett látogatásáról a városotokban. Mindent tudok...- suttogta az utolsó mondatot és ez a téma egyre inkább zavarba hozott, pedig ritkán fordul elő hogy én bármi miatt is zavarba jönnék. - Válthatnánk témát? - kérdeztem majd ismét az italomba kortyoltam. - Természetesen. - derült fel ismét az arca. - Miről akarsz beszélgetni? - ült le a mellettem lévő székre. - Semmiről. - fújtam ki a levegőt, azon agyaltam hogyan rázhatnám le végre. - Úgy tudom hogy nem mindegyik Mikaelson rajong érted. - ismét ugyan abba a témába kezdett bele. - Rebekah nem kedvel, igaz? - kérdezte. - Az érzés kölcsönös. - jegyeztem meg. - És hogy fogadtad a hírt, miszerint Klaus már családos? Két lánya van, ráadásul az egyikük annyi idős mint te. - Marcel csak mondta és mondta én pedig próbáltam erőt venni magamon hogy az italom ne landoljon az arcában. - Nem érdekel. - néztem a szemébe, próbáltam elérni hogy rájöjjön mennyire kellemetlen számomra a társasága. - Úgy látom nem vagy beszélgetős kedvedben. - kezébe vett egy üveg Whisky-t és töltött magának majd az én poharamat is teleöntötte. - Csakhogy rájöttél. - ittam az italomból. - Mint látod ez a város barátságos, ahogy a lakosai is, szeretünk ismerkedni. - terelte el a témát. - Barátságos? Embereket csaltok ide hogy megöljétek őket. Ebben mi a barátságos? - kérdeztem értetlen képet vágva. - Vámpírok vagyunk, így élünk. Ne mond hogy te nem öltél még. - figyelmesen nézett engem, idegesítő volt. - Öltem már, de nekem legalább bűntudatom van miatta. - vágtam vissza neki. - Honnan tudod hogy nekem nincs bűntudatom? - kérdezte. - Ha lenne akkor nem folytatnád ezt az életstílust. - fordultam felé. - Szívesen átbeszélném veled ezt részletesebben is de épp most jött be Klaus. - mutatott az ajtó felé. - Nem lenne jó ha azt hinné, hogy el akarom venni tőle azt ami az övé. - állt fel az asztaltól. - Én nem vagyok az övé. - sziszegtem mérgesen. - Az nem biztos. - kacsintott rám. - További szép napot...Caroline. - elköszönt majd sietve távozott, esélyem sem volt elköszönni, nem mintha akartam volna.

- Szép napot! - ezúttal Klaus telepedett le mellettem. - Neked is. - sóhajtottam szemforgatva. - Mit akart tőled Marcel? - rögtön a lényegre tért, és milyen igaza volt Marcel-nek. - Csak beszélgettünk. Nem egy kellemes társaság, ebben rád hasonlít. - mosolyogtam Klaus-ra, nem tudom mi ütött belém, jól esett piszkálódni vele. - A legutóbbi találkozásunkkor nem úgy vettem észre. - nevetett. - Ne is emlegesd. - ráztam a fejem. - Jó újra látni Caroline, főleg itt...a városomban. - hajolt felém én pedig ahelyett hogy elhúzódtam volna vártam hogy közelebb érjen. - Csak nem azt várod hogy megcsókollak? - kérdezte mosolyogva. - Nem! - kaptam észbe, csak játszadozott velem, ez nem tetszett. Azt sem tudom miért lettem dühös, azért mert azt vártam hogy megcsókol vagy azért mert nem tette. Sikerült összezavarnia. - Nem miattad jöttem a városba, hanem a lányod miatt. - húztam ki magam. - Tehát az nem is érdekel hogy én is itt vagyok? - újra játszani kezdett. - Van kedved sétálni? - tértem ki a válaszadás elől. - Veled bármikor. - felállt majd udvariasan kezet nyújtva nekem is segített. Amint távoztunk a bárból a főtér felé haladtunk, olyan furcsa volt Klaus oldalán sétálni és azok után amit Marcel mondott, úgy éreztem hogy minden szempár ránk szegeződik. - Miért néz mindenki minket? - kérdeztem Klaus-tól. - Mert tudják hogy ki vagy. - felelte. - Mit tudnak? - faggattam tovább. - Te vagy a lány aki elrabolta Klaus Mikaelson szívét. - nézett rám azzal az átható tekintetével ami egyrészt félelmetes volt másrészt pedig nagyon igéző és vonzó. - Valóban így van? - kérdeztem mosolyogva. - Ne kérdezz olyat amit már úgy is tudsz. - felelte kedvesen. - Olyan másnak tűnsz....vagyis....annyira más vagy most. Hol a régi Klaus? Az irányításmániás, hatalomra törő, gyilkológép aki nem tűri az ellentmondást. - megálltam és ragyogó tekintettel néztem rá, lenyűgözött ez a változás. A kisugárzása már nem olyan rémisztő, nem félek tőle....nem is kell félnem tőle. - Még megvan az a Klaus is, csak éppen mélyen eltemetve bennem. Amióta Skyler itt van más az életem....és persze Hope születése óta is sokat változtam. Rebekah ennek minden nap hangot is ad, de azt hiszem ez így van jól. Ez persze nem azt jelenti hogy az új Klaus puhány alak lett. Továbbra is kész vagyok ölni azért ami az enyém. - mondta teljes komolysággal. - Marcel szerint én is a tiéd vagyok. - csúszott ki a számon, de érdekelt hogy neki mi a véleménye erről. Egy részem azt akarta hogy a tulajdonának tartson.

- Csak akkor ha te is így akarod. - felém lépett és megállt előttem. - Megkeserítetted Elena életét és ezzel együtt még sok más emberét, többek között az enyémet is. Megölted Tyler anyját, majdnem megöltél engem is....rengeteg szörnyűséget tettél....- néztem fel rá. - Nem tudom mennyit változtál azóta.....de nem is érdekel. Van benned valami ami vonz engem. - hajoltam közelebb hozzá. - Van benned valami ami miatt....a tiéd akarok lenni. - suttogtam már egészen közel az ajkaihoz, amik annyira megbabonáztak hogy képtelen voltam ellenállni, szenvedélyesen csókoltam, kezeim a nyaka köré fonva. - Akkor ez azt jelenti hogy New Orleans-ban maradsz? - kérdezte pár perccel később amikor elszakadtunk egymástól. - Ez azt jelenti hogy veled maradok. - susogtam, apró csókokat lehelve ajkaira. - De előbb éljük túl ami ránk vár. - utaltam a Varunára. - Most pedig....szívesen megnézném a....hálószobádat. - tettem egyértelmű célzást arra hogy mit is akarok. - Csak ön után. - nevetett és a Mikaelson ház felé vettük az irányt, alig vártam hogy a kíváncsi tekintetek elől elbújva csak kettesben legyek Klausal....