II. / III. Rész: Új érzések

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Hurts - Devotion

A szobámban ücsörögtem az ágyamon és gondolkodtam, de jelenleg semmit sem láttam tisztán. Nem akartam Mystic Fall's-ba menni, de erről megint nem én döntök. Az életem más kezében van, Damon és Stefan mondja meg hogy mikor mit tehetek és mit nem, ebből pedig már kezdett nagyon elegem lenni. Ráadásul az érzéseimmel sem voltam teljesen tisztában. Egy részem őrülten féltékeny volt arra hogy Elena és Damon kettesben beszélgetnek, egy másik részem viszont mostanában Stefan felé húz. Nem tudom mi ütött belém. Teljesen biztos voltam abban hogy számomra Damon az igazi, még akkor is ha nem vagyunk együtt, de most már semmiben sem vagyok biztos. Kezdem megérteni Elena-t, hiszen ő sem tudott dönteni a két fiú között, de én....én nem is akarok, nem lehetek szerelmes Stefan-ba, és....és Damon-ba sem. Mintha nem lenne elég problémám enélkül is, azt hiszem kezdek megőrülni.

 - Skyler. - hallottam a nevem az ajtó mögül egy kopogás kíséretében és ez ébresztett a gondolataimból. - Gyere be! - szóltam ki majd Stefan lépett be a szobámba. - Oh...te vagy az?! - amint megpillantottam zavarba jöttem mintha szégyellném magam vagy ilyesmi. - Nem zavarlak? - csukta be maga mögött az ajtót majd leült mellém az ágy szélére. - Nem. - válaszoltam halványan elmosolyodva. - Azért jöttem mert gondoltam, szeretnéd megbeszélni valakivel a Mystic Fall's-ba való utazást. Tudom hogy nem örülsz neki és hogy szívesebben maradnál itt, de hidd el hogy így lesz a legjobb. - kedves volt tőle, hogy törődött azzal hogy én mit is szeretnék, még ha nem is úgy lesz ahogy azt én akarom. - Már beletörődtem Stefan. Nem fogok hisztizni, ne aggódj. Ha menni kell akkor megyek. - vontam meg a vállam. - Hamar túlleszünk rajta, meglátod és akkor szabadon visszajöhetsz. - biztatott. - Én nem hiszem hogy olyan hamar és könnyen megoldódik ez az egész. És hogy őszinte legyek....félek. Félek a Varuna-tól. - gyűltek könnyek a szememben. - Mindannyian félünk. - szólalt meg ismét és láttam rajta hogy át akar ölelni de valami mintha megakadályozná. - Tudom és ezért nem is várom el tőletek hogy mellettem legyetek. Nem akarom hogy bajotok legyen miattam. Ez az én életem nekem kell megbirkóznom a vele járó nehézségekkel. - sóhajtottam. - Mire valók a barátok ha nem erre? Mindannyian melletted állunk. És nem kell minket félteni, veled ellentétben mi nem vagyunk olyan törékenyek. - mosolyodott el. - Azért én sem vagyok olyan törékeny. - húzódott az én szám is mosolyra. - Elhiszem. - bólintott beleegyezően. Persze jelen állapotomban, így emberként nem vagyok olyan erős mint amilyen lehetnék ha feloldanák a kötést amit anyám tett rám születésemkor, de inkább maradok gyenge ember mint sem hogy olyan legyek mint az apám. Megint csak elkalandoztak a gondolataim és ez eszembe juttatta Klaus-t. - Mesélsz nekem Klaus-ról? - tettem fel végül Stefan-nak egy kérdést amire reméltem hogy igen lesz a válasza. - Azt hittem hogy Damon már mesélt róla neked. - nézett rám meglepetten. - Igen...igen mesélt, de csak nagy vonalakban. És tudom hogy te jobban ismered őt. Egy időben a húgával jártál, nem? - a kíváncsiságom ezúttal sem ismert határokat. - Azért az túlzás hogy jártunk. - nevetett. - Hol is kezdjem...- tűnődött el egy pillanatra. - Kezdem az elején. - dőlt el végül az ágyon, kényelembe helyezve magát, egyik kezét a feje alá támasztotta és felsóhajtott. - Tudod, Klaus-ról sokan tartják azt hogy szívtelen és nincs benne semmi emberi érzés. De úgy gondolom, hogy valahol őt is meg lehet érteni. Születésétől fogva gyűlölte őt az apja Mikael, pontosabban a nevelőapja, mert Klaus nem az ő fia. Esther a nagymamád félrelépett egy szomszédos törzs vezetőjével, ebből a viszonyból született Klaus. Mikael állandóan megverte, megalázta és úgy bánt vele mint egy utolsó senkivel. Mindenért megbüntette de nem akárhogyan. Klaus gyerekkora maga volt a pokol. De a testvérei szerették, főleg Elijah és Rebekah, ők a mai napig mellette vannak. Finn, Kol és Henrik pedig már meghaltak. - ahogy Stefan mesélni kezdett Klaus-ról én magam is megsajnáltam az apámat. - És te honnan tudsz ennyi mindent a gyerekkoráról? - kérdeztem halkan. - Rebekah mesélt róla még az 1920-as években. - kaptam meg a választ. - És ő milyen? Úgy értem Rebekah. - kíváncsiskodtam tovább. - Rebekah, szeret a társaság középpontjában lenni, imádja nézni az ellenségei szenvedését, nem tanácsos vele szórakozni mert nem igazán megbocsátó típus, a bosszú nagyon jól megy neki. Például miatta hajtott le Matt a hídról és....Elena akkor halt meg vagy is vámpír lett. De ugyanakkor Klaus-hoz hasonlóan ő is képes az emberi érzelmekre. Legfőbb tulajdonsága hogy betegesen vágyik arra hogy szeressék, barátokat akar és szerelmet. De ez nem igazán jött eddig össze neki. A családja nagyon fontos neki, Klaus-nak mindig képes megbocsátani bármit is tesz. - a nagynénémről hallani is érdekes volt, úgy éreztem hogy meg akarom ismerni. - És Elijah? - gondoltam ha már így belemerültem a kérdezősködésbe akkor ő sem maradjon ki. - Elijah egy igazi úriember, ha lehet így mondani. A szava mindig szent. A régi kor megtestesítője. Udvarias még akkor is ha éppen ölni készül. Minden erejével azon van hogy egybetartsa a családját és próbálja Klaus-t is a jó irányba terelgetni. - Stefan készséggel válaszolt minden kérdésemre és örültem hogy általa jobban megismerhettem az apámat és a testvéreit. 

- Köszönöm. - suttogtam. - Igazán nincs mit. - vont egyet a vállán. - De! Igen is van mit köszönnöm. Nem csak azt hogy meséltél nekem az apámról, hanem azt is ahogy meséltél róla. Nem lenézően, megvetően és legfőképp nem gyűlölettel. Hálás vagyok érte. - fogtam meg a kezét, közben a szemébe nézve, őszintén hálás voltam neki mindenért. - Tiszteletben tartom, hogy ő az apád. - nézett le a kezemre amivel még mindig az övét fogtam. - Most már megyek. Hagylak pihenni. - állt fel lassan majd az ajtó felé indult. - Stefan. - szóltam utána miközben kipattantam az ágyból és mire megfordult máris ajkait birtokba véve csókoltam meg. Nem tudom mi ütött belém, egyszerűen csak megtörtént, nem gondolkodtam, csak tettem amit a szívem diktált ebben a pillanatban....