XVI. Rész: Véres bosszú...

( Cara Queen szemszöge )
Song: Rosi Golan - Can't Go Back

Eldöntöttem, hogyan állok bosszút Damon-on. Amikor az erdőben időztem, eszembe jutott megannyi emlék de igazán csak egy ami számított és az a családom halála. Damon szörnyeteget csinált belőlem, megöltem az apámat és a húgomat, majd végig kellett néznem anyám halálát is. Mindenért Damon a felelős, gyűlölöm őt és csak a bosszúvágy éltet. De rájöttem hogy ha megölöm őt az neki nem bűnhődés,  Skyler-t pedig nem tudtam megölni a boszi barátnője miatt. Sokat kellett agyalnom, hogy mi lenne a legmegfelelőbb lépés és ekkor villant be a megoldás. Meg kell ölnöm valaki olyat aki Skyler-nek fontos és most hogy Damon távol van, majd őt okolja mindenért. Tökéletes tervet eszeltem ki, annak érdekében hogy szét zúzzam a tökéletes kis életüket. Tudom hogy ettől majd Damon szenvedni fog, mert nincs fájóbb annál ha az akit szeretünk gyűlölettel néz ránk, és Skyler bizony a bosszúm után úgy fog ránézni mintha ő maga ölte volna meg a nagymamáját. Alaposan ki kellett gondolnom hogy mikor, hol és hogyan hajtom végre a tervem, ezért végül arra jutottam, hogy jobb ha Skyler nincs ott amikor megteszem mert még a végén megint a segítségére siet a boszorkány. Megvártam amíg iskolába megy majd mikor megbizonyosodtam róla hogy a nagyija egyedül van besurrantam a házba, szerencsére akadály nélkül mert a múltkor az az ostoba lány behívott már.

- Megható ez a sok kép a drága kicsi unokájáról. - szólaltam meg a háta mögött, mire ő ijedten perdült meg hogy lássa ki áll mögötte. - Agatha, igaz? - utaltam a nevére, persze tudtam hogy így hívják, az elmúlt pár napban volt időm kérdezősködni a városban. - Ki maga? - kérdezte már nyugodtabb hangon. - Cara vagyok. Az unokája jó barátja.....vagyis....ez erős túlzás, mondjuk úgy hogy az vagyok aki nem szeret mások adósa lenni. - mosolyogtam de ez nem kedves mosoly volt. - Mit akar itt? Az unokám iskolában van. - látszott rajta hogy egyre nyugodtabb és magabiztosabb, erős nőnek tűnt, nem hiába hiszen egyedül nevelte fel a két unokáját miután a lánya meghalt. - Tudok róla, hogy iskolában van. De én nem is hozzá jöttem, hanem önhöz. Ah...nem tegeződhetnénk? Nem szeretem az udvariasságot. - kényelmesen elhelyezkedtem az egyik fotelban és úgy néztem rá. - Úgy vélem van közöttünk néhány év korkülönbség, úgyhogy talán maradjunk a magázódásnál. Nem szeretem ha a fiatalok tiszteletlenek az idősebbekkel. - a válaszán nevetnem kellett és nem is fogtam vissza magam. - Ne tévesszen meg a külsőm. Kétszer olyan idős vagyok mint te. - nem érdekelt a véleménye engem már idegesített ez a bájolgás. - Persze. - sóhajtott rosszallóan nézve rám. - Drága Agatha, ezek szerint az unokád nem is mesélt a kis titkairól? Nem is tudom mondjuk arról, hogy a pasija egy vámpír a legjobb barátnője meg egy boszorkány? - kérdeztem gúnyos mosollyal mert pontosan tudtam hogy nem mesélt neki az ég világon semmit sem.

- Damon vámpír? - az arcán meglepettség látszódott, de nem úgy ahogy vártam, mintha csak az lepné meg hogy Damon vámpír, és nem az hogy egyáltalán léteznek vámpírok. - Várjunk csak egy percet. - emeltem fel az ujjam időt kérve. - Te tudsz a vámpírok létezéséről? - kérdeztem kicsit megemelkedve a fotelból. - Igen, tudok. - őszinte választ kaptam aminek örültem mert ha nem így lett volna akkor kénytelen lettem volna kínozni is mielőtt megölöm. - Nem tagadom most kissé megleptél. - bólogattam a szavaimra, el sem tudom képzelni, hogy milyen család ez...titkolóznak egymás előtt. A kedves nagyi tud a vámpírok létezéséről, az unokája meg együtt jár eggyel, de egyikük sem tud a másik titkáról. Érdekes. - Tudod, ha lenne időm, akkor még érdekelne is a tudásod kis története de ha nem bánod....sietnék. - végül úgy döntöttem hogy nem faggatom tovább, mert egyszerűen nem érdekelt a szánalmas élete sem pedig a története. - Ezek szerint te is egy vámpír vagy. De mit akarsz tőlem? - lépett kissé közelebb hozzám, nem tudom mit hitt, talán hogy majd megijedek tőle, de ez nem jött össze neki, vámpír létemre csak nem fogok megijedni egy öreg hölgytől. - Drága Agatha! Mielőtt a lényegre térnék, mesélek neked egy kicsit az életemről, de csak röviden mert mint mondtam sietek. Javaslom, addig foglalj helyet. - mutattam a kanapéra parancsolóan, szerencséjére le is ült. - Az élet hol győzelmet hoz, hol pedig vereséget, de én már nem veszíthetek! Az egész életem szenvedésről, fájdalomról, és kínról szólt, miközben napról napra veszítettem az emberségemből. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy egy nap Damon Salvatore megfizet majd azért, amit velem tett, nos ez a nap most jött el. Damon változtatott vámpírrá és ez lett a családom veszte, szóval úgy döntöttem, hogy felteszem az életem a bosszúra. Ami neked rossz hír mert te vagy a bosszúm eszköze. Pontosabban a halálod. - szép lassan kifejtettem számára a lényeget hogy megértse az okát annak amiért itt vagyok. - De nekem mi közöm van a kettőtök dolgához? Öld meg őt. - ideges lett, félt, persze hiszen most esett csak le neki hogy néhány perc múlva elszáll az élete.

- Nem igaz, hogy mindent el kell magyaráznom neked. - fújtam ki a levegőt türelmetlenül. - De nem bánom, csak te is értsd a logikám. - bólintottam. - Damon-t nem ölhetem meg mert az nem elég fájdalmas büntetés számára. Mit érek vele ha meghal ha nem szenved tőle?! Más tervem volt, olyas valakit akartam megölni akit szeret és akinek a hiánya fájdalmas lenne számára, ugyebár az unokád....de ő megúszta a múltkor néhány sérüléssel, a boszi barátnőjének köszönhetően. Így maradtál te. Ugyanis ha megöllek és az unokád megtudja hogy Damon miatt tettem, aki nem mellesleg az exbarátnőjét pátyolgatja ahelyett hogy a mostanit védelmezné, akkor Skyler majd meggyűlöli és Damon-nak ez elég nagy bűnhődés. - lényegében a teljes tervem felvázoltam neki, de már kezdtem unni a bájcsevejt. - Nos! Eljött a perc! - léptem elé, teljesen nyugodtan mintha nem gyilkolásra készülnék éppen. - Arra gondoltam hogy a drámai hatás kedvéért, véres halálod lesz. - mosolyogtam rá, úgy tűnhetett hogy egy igazi pszichopata vagyok, de talán így is van. Az évtizedek tönkretettek, eltűnt belőlem minden jó, számomra már nincs megváltás csak a bosszú édes íze. - Eressz. - idős kora ellenére igencsak hevesen kapálózott az életéért, de furcsa mód nem könyörgött hogy hagyjam életben, a félelem ott volt a szemében, de a büszkesége erősebb volt annál mintsem hogy könyörögjön egy magamfajtának. - Szép álmokat. - néztem a szemébe majd hagytam hogy az arcom felöltse vámpír külsejét és ahogy a fogaim előbújtak máris a nyakába mélyesztettem őket, ügyelve arra hogy a drámai hatás meglegyen és mindenfelé kerüljön egy kis vér....a szőnyegre.....a falra....a kanapéra....ahová csak lehetett, fájdalmas sikolya pedig csak megkoronázta az egészet. Pár másodperc volt csupán míg az összes csepp vére elhagyta a testét és élettelenül hullott a földre a teste. Alaposan letörölgettem a számról a vért, bár a ruhámra is került néhány csepp. Ezután már csak az utolsó simítás volt hátra, méghozzá az hogy Skyler megtudja ki tette ezt és miért. A zsebemből elő halászta egy papír fecnit amire már előzőleg leírtam néhány sort. " Életed szerelme tönkre tette az életemet....ami bosszút kívánt. Köszönd meg neki a nagymamád halálát, mert csak ő tehet róla. Jegyezd meg Skyler....Damon Salvatore egy szörnyeteg, szabadulj meg tőle mielőtt téged is teljesen felemészt. Az amivé én váltam az ő műve, ő tett ilyenné. Vámpírok vagyunk Skyler....szörnyetegek. Te ne akarj ilyenek között élni. Nyilván felmerül benned a kérdés hogy miért pont a nagymamád....ha emlékszel a múltkor téged akartalak megölni. De a boszi megvédett....most viszont nem volt itt senki hogy megvédje a nagymamád...Hol van most Damon? Tedd fel magadnak ezt a kérdést....Hol van most? Hol volt amikor szükség volt rá? Törődött e azzal hogy rád vadászok? Pedig tudta, de ő mégis inkább a volt szerelme segítségére sietett. Lásd be....te sem számítasz neki. Élj együtt azzal a tudattal hogy egy szörnyeteg miatt veszítetted el azt aki felnevelt.....Én ezzel letudtam a bosszúm...elhagyom a várost...és soha nem jövök vissza....Üdvözlettel, Cara! " A levél egész kedvesre sikeredett, miközben a látvány ami majd fogadja ennek a szöges ellentéte. A papírcetlit letettem az élettelen test mellé, majd kisétáltam a házból becsukva magam mögött az ajtót és a múltat is. Terhek nélkül akarok élni, nem gondolni többet Damon-ra és a múltra....Talán egy új élet vár rám, egy jobb, szebb és tartalmasabb jövő. Ezzel a reménnyel hagytam el végül Raindrops-ot....